Az érzelmi kompatibilitás csodálatos dolog: ebből tudhatod, hogy köztetek megvan-e

Az érzelmi kompatibilitás csodálatos dolog: ebből tudhatod, hogy köztetek megvan-e

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Az érzelmi kompatibilitás csodálatos dolog: ebből tudhatod, hogy köztetek megvan-e

Mind felismerjük azt az érzést, amikor valaki miatt megdobban a szívünk, euforikus boldogsághullám uralkodik el rajtunk, és legszívesebben minden percünket ezzel a személlyel töltenénk. Tudjuk, nagyjából milyen szerelmesnek lenni, és milyen az, amikor csak fellángolásról van szó; de honnan tudhatjuk, az érzelmi kompatibilitás milyen érzés? Egy szakértő elárulta, melyek ennek a jelei!

Ismersz olyan párokat, akik szinte ragyognak a boldogságtól? Ők azok, akik ugyanazokon a vicceken nevetnek, tényleg befejezik egymás mondatait, és egy szemernyi kétség sincs benned afelől, hogy őket az ég is egymásnak teremtette. Ez az érzelmi kompatibilitás. Ha szerencsés vagy, te is épp egy ilyen személlyel élsz kapcsolatban, és ezt ebben az esetben biztosan tudod is. Ha viszont kétely van benned ezen a téren, mert bár imádod a párodat, nagyon sok dologban máshogy gondolkodtok, és nem ritkák a konfliktusok sem, úgy nem kizárt, hogy az érzelmi kompatibilitás nincs jelen a kapcsolatotokban.

A jó hír, hogy bizonyos jelek alapján ezt könnyedén megállapíthatjátok. Az első, és egyben legerőteljesebb jelzés az, hogy TÉNYLEG bármiről tudtok egymással beszélni. Nincs olyan téma, amit ne mernétek felhozni a másik előtt, legyen az egy régi párkapcsolat vagy akár az, hogy mennyire elégedetlen vagy az alakoddal, frizuráddal, bármivel.

Ha a párod előtt képes vagy megnyílni, és tudod, hogy sosem ítélkezne feletted, vagy kritizálna téged, az egy igazán erős lábakon álló kapcsolatra utal.

Hasonló kategóriába tartozik a következő pont is. Az érzelmi kompatibilitás jele a bizalom: nem csak olyan téren, hogy tudod, a párod sosem csalna meg! Hanem egyúttal mersz előtte beszélni olyan dolgokról, amikről senki másnak. Mindketten tudtok egymásról olyan infókat, amiket még a közeli barátok, sőt, akár a családtagok sem hallottak korábban. Ezek a titkok, sebezhető pillanatok azok, amelyek közelebb hozzák azt a két embert, akik tényleg összetartoznak. Nagyon fontos az is, mennyire szeretitek egymás valódi személyiségét.

Rengeteg olyan párkapcsolat létezik, ahol a felek abban a reményben jönnek össze, hogy előbb-utóbb a másik megváltozik, és pont olyan lesz, amilyennek ők szeretnék. Ez nincs meg az érzelmileg kompatibilis embereknél. Értelemszerűen mindenkinek kell alakulnia a másikért, kompromisszumokat kötni, és néha engedni, de ők azok, akik egyáltalán nem akarnák megváltoztatni a szerelmüket. Sem az öltözködését, sem a személyiségét, de még a baráti körét sem. Azért szeretik egymást, amilyenek valójában, és nem azért, amilyennek látni akarják egymást.

Martinova.Katie/depositphotos.com

Ismersz olyan párokat, akik mindig együtt vannak? Szó szerint mindig. Ha elhívod a barátnődet kávézni, a pasijával az oldalán jelenik meg, sőt, még a lánybúcsúdra is meghívatná. Ez egyáltalán nem egészséges, sőt, sok esetben kapcsolati függőségre, bizalmi problémákra utal.

Ezért az érzelmileg kompatibilis embereknek nem okoz gondot külön tölteni délutánokat, teljes hétvégéket, és azt sem bánják, ha néha külön-külön, a baráti körrel mennek el pár napra a Balatonra.

Mert tisztában vannak azzal, hogy bár egy párt alkotnak, két különálló emberként is meg kell állniuk a lábukon. Kellenek az egyedül töltött órák, a saját hobbira szánni az időt, és hagyni a másiknak szabad teret, hogy tényleg hiányozzanak egymásnak. 

Egy párkapcsolatnak kétféle befejezése lehet: vagy szakítotok, vagy örökké együtt maradtok. Nincs más opció. Épp ezért döntő fontosságú az, hogy ki mit szeretne a jövőtől, és a másik fél kedvéért mennyit hajlandó ebből változtatni. Csodálatos dolog, ha mindketten ugyanazon a lapon vagytok ezen a téren, és hasonló célokat tűztetek ki magatok elé, legyen az esküvő és családalapítás, vagy karrierépítés és utazgatás. Az érzelmileg kompatibilis párok ebben a szerencsés helyzetben vannak.

Ők már a kezdetekkor meg tudtak állapodni abban, mit szeretnének közösen, és ettől nem térnek el az idő előrehaladtával, hiszen csak még inkább összecsiszolódnak az idő múlásával. Azonban akik nem tudnak dűlőre jutni, és nem látják maguk előtt azt a közös jövőt, ami mindkettejüket boldoggá tenné, sajnos nincs jelen ez az érzés. Egy ilyen felállásban érdemes minél előbb döntést hozni, mert ha van valami, amit sosem változtathatunk meg, az a múltunk!

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!