Szétdurranok, de kell még egy falat! Az érzelmi evés többről szól, mint puszta bűnös élvezetről

Vannak azok, akiknek azért esznek, hogy élhessenek és vannak azok, akik azért élnek, hogy ehessenek. Lesarkítva persze, de egy érzelmi evőnek gyakran ez mindennapjainak a legmeghatározóbb része. A felkelés pillanatától, a lefekvésig, egész nap azon kattog, hogy mit, mennyit egyen és rendszerint bűntudat társul az étkezések mellé. Az evés alapvetően egy boldog tevékenység, nem feltétlen csak a túlélésért csináljuk, élvezeti célja is van. Pláne manapság, amikor a gasztronómia fejlődése is rohamléptekben halad.

Nem is kell megvonnunk magunktól a finom falatokat, hiszen pont azért vannak, hogy ne csak testileg, de lelkileg is tápláljanak. Leginkább onnan tudható, hogy valakinek teljesen egészséges kapcsolata van az étellel és nem érzelmi evő, hogy mindig csak annyit eszik, amennyire a testének szüksége van, és nem tömi magába az utolsó falatokat, ha már nem esik jól. Mindemellett pedig nem fél hallgatni a testére és eszik, amikor éhséget érez. Így kerülhető el az érzelmi evés.

Ezzel szemben egy érzelmi evő nem elégszik meg egy-két ízzel, ő egyszerre nagyon sokat akar érezni, ez pedig legtöbbször túlevésbe torkollik. Mivel nem az éhsége, hanem érzelmei uralják az étkezési szokásait, csak folyamatos nassolás mellett tud megnyugodni. Hasonlóan működik, mint bármilyen függőség, amivel pótolni próbálunk valamit, rendszerint egy nagy hiányt az életünkben. Az étel pedig ideig-óráig képes jó érzéssel ellátni minket, csakhogy utána hamar elmúlik a hatása és megkezdődik a bűntudat érzése. Ezt csak újabb falatokkal lehet elnyomni, aminek a vége egy soha véget nem érő ördögi kör lesz.