Egygyermekes anyukaként sokszor eszembe jut, hogyan tehetnék még többet a gyermekemért, amivel kifejezem, milyen fontos nekem.
Nem az elkényeztetésre gondolok természetesen, mindig figyeltem arra, hogy ne váltsam ki az időhiányt pl. tárgyi ajándékokkal. De ahogy másoknak, úgy sokszor nekem is feltorlódnak a feladataim és előfordul az is, hogy teljesen más okok miatt, de türelmetlenebb vagyok. Nehéz elképzelnem, hogy akik bejárnak a munkahelyükre, egyedülállók vagy több gyereket nevelnek, hogyan tudják megoldani a mindennapjaikat úgy, hogy ne gyötörje őket folyton a lelkiismeret. Ahogy olvasom a kapcsolódó fórumokat, látom, hogy a legtöbb anya így is, úgyis érez bűntudatot. Hiába hozzuk ki magunkból és a helyzetből a legjobbat, folyton ott munkálkodik bennünk, hogy „ez nem biztos, hogy elég” és hogy „többet kell adnom, mint amennyit én kaptam gyerekként”.
Mostanában sokat olvastam a generációkról és látom, hogy ez a gond alapvetően érinti a korosztályunkat. Viszont azt is tudom, hogy pusztán a vigasztalgatás a mi generációnknak nem elég: nekünk érezni kell, hogy teszünk valamit a cél érdekében.
Hogyan fejezd ki magadat?
