Van 4 módszer, ami a kávénál is jobb a reggeli ébredéshez

Van 4 módszer, ami a kávénál is jobb a reggeli ébredéshez

Címlap / Életmód / Egészség / Van 4 módszer, ami a kávénál is jobb a reggeli ébredéshez

Már nem is emlékeztem, mikor telt el úgy nap az életemben, hogy nem ittam egy (de inkább kettő vagy három) kávét, egészen addig, míg egy nap rájöttem, hogy teljesen ráfüggtem a koffeinre. Ekkor döntöttem el, hogy esélyt adok más energetizáló trükköknek is.

Mert bár a kávéról az utóbbi években egyre több kutatás bizonyította be, hogy bizonyos mértékig egyáltalán nem veszélyes a szervezetünkre, sőt, még egészséges is lehet, tudtam, hogy én már átléptem egy határt.

Legalábbis akkor, amikor egyik hétvégén nem volt lehetőségem kávézni, és végig fájt a fejem, ráaádásul nagyon álmosnak éreztem magam. Ekkor határoztam el magamban azt, hogy kipróbálom, milyen egyéb módszerek segíthetnek abban, hogy kávé nélkül is energikus legyek a nap folyamán. Bemutatom azt a négyet, amelyik nekem bevált!

1. Fülbemászó zenére kelve

Már számtalan kutatás bizonyította, hogy a pörgős, vidám dalok a hangulatunkat is feldobják, sőt, még energikusabbá is tesznek. Régen, amikor a telefonomon a kedvenc dalomat állítottam be ébresztőnek, egy hét után sikerült megutálnom, de úgy gondoltam, adok még egy esélyt a módszernek.

Összeállítottam egy zenei listát körülbelül 10 pörgős, táncolós dallal, és miután megszólalt az ébresztőm, benyomtam őket, és erre keltem ki az ágyból. A zenére készültem össze a fürdőben, csináltam meg a reggeli szendvicsemet, és meglepve tapasztaltam, hogy nem csak jobb lett a kedvem a táncolástól, de egyébként 20 perc alatt olyan éber lettem, mintha rég megkávéztam volna már. 

2. Sok-sok folyadék

Sok helyen olvastam már, hogy ha nem iszol elég vizet, akkor a dehidratáltság miatt sokkal kimerültebb leszel. Nem igazán hittem ennek a módszernek, de tudtam, hogy amúgy is keveset iszom napi szinten, így pedig legalább dupla motivációm lesz rá.

Első nap nem éreztem változást a nap végére, de a másodiktól kezdve már sokkal jobban bírtam a pörgést; míg ezzel szemben ha keveset ittam, álmosabb lettem. Kipróbáltam azt is, hogy mi történtik, ha közvetlenül ébredés után megiszok egy pohár vizet, mert erről is azt tartják, hogy felébreszt. A zenei listámmal kombinálva megéreztem a hatását, pláne akkor, ha nagyon korán kellett kelnem, és kint még egész sötét volt!

3. Az a bizonyos „power nap

Megvallom, számomra a legnehezebb ellenállni a kávénak akkor volt, amikor hétvégén, délután otthon voltam, és rámtört az álmosság. Ilyenkor automatikusan nyúlok a kávéért, de most nem lehetett, így más módszert kellett választanom.

A power nap-et, azaz energiával felpörgető miniszundit sokan dicsérték a neten: azt javasolták, hogy délután aludj, ha tudsz, de 10 percnél tovább semmiképp se, különben már átesel a határon, és ébredés után egy darabig még hulla fáradt leszel – ráadásul elmegy vele az egész délutánod. Úgyhogy beállítottam a telefonomon 15 perc múlva egy ébresztőt (időt adva magamnak arra, hogy álomba szenderüljek), majd egy körülbelül 10 perces alvás után fel is ébredtem.

Azt gondolnánk, hogy ennyi alvás semmire sem elég, de meg kell, hogy cáfoljam a gondolatot, ugyanis tényleg feltölt némi energiával. Nem leszel tőle hirtelen olyan enerigkus, hogy rögtön kedved lenne futni, de lényegesebben jobban fogod érezni tőle magad, mint előtte.

Tipp: Ha álmos vagy, de nem tudod leállítani a gondolataidat, pár perc olvasástól garantáltan „kiürül a fejed” és leragad majd a szemed!

4. Csak egészséges snackek

Ha azt mondom, hogy ebéd utáni nasi, neked is a sütemény jut eszedbe, igaz? Én is így voltam vele, aztán az étkezés után fél órával rám tört a kimerültség, és csak a kávé mentett meg attól, hogy ne aludjak el azonnal. Csakhogy valójában a gond a rengeteg szénhidráttal volt, amit így bevittem a szervezetembe, és rögtön álmossá tett.

Úgyhogy elhatároztam magamban, hogy felhagyok az édességgel ebéd után, és helyette valami egészségesebbet választok. Zöldséges mártogatós, mindenmentes keksz vagy gyümölcs; ezt a hármat váltogattam egymással, és meglepődtem a hatásuktól. Ugyanis egyáltalán nem lettem álmos az étkezések után, és nem is igazán éreztem meg a koffein hiányát.

Úgy gondolom, alapjaiban véve nem szükséges 100%-ig kizárni a koffeint az életedből, és ha reggel megkívánod a kávét, igyál nyugodtan! De csak azért, mert enerigusabbá tesz, és segít felébredni, még nem muszáj minden nap automatikusan nyúlnod a csészéért. Helyette érdemes a fenti tippek egyikét kipróbálni magadon is, mert könnyen lehet, hogy még éberebbé válsz tőlük, mint a kávétól.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!