„Először tetszett, hogy hagyományos értékeket vall” – Hoppá, hozzámentem egy nőgyűlölőhöz

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Először tetszett, hogy hagyományos...

„Először tetszett, hogy hagyományos értékeket vall” – Hoppá, hozzámentem egy nőgyűlölőhöz

A hagyományok

A sok kicsavart értékrendű randipartner után üdítő frissesség volt Levente udvariassága. Kinyitotta előttem az ajtót, virágot hozott nekem és bonbont az anyukámnak, illetve a védelmemre kelt, amikor az öcsém beszólt valamit. Tisztelettudó volt, a modora kifogástalan és tetszett, hogy hagyományos értékeket vall.

4 csillagjegy, akit szinte lehetetlen átverni

Sírtam a meghatódottságtól, amikor pár hónap járás után a parkban térdre ereszkedett és azt mondta, velem szeretné leélni az életét. Megkérdte a kezem apukámtól és megköszönte a szüleimnek, hogy ilyen csodálatos nőt neveltek belőlem. Ragaszkodott a nagy esküvőhöz és 150 vendég előtt esküdött nekem örök hűséget. Még a mézeshetek alatt megfogant az első gyerekünk és az első figyelmeztető jel az volt, amikor láttam rajta, hogy csalódott, hogy kislányunk lesz, mert ő „fiút akart elsőszülöttnek.”

A második gyerek fiú lett, ennek örült, de addigra már egyértelmű volt, hogy az én „tradicionális” férjem milyen szerepet szán nekem az életében. Teljesen eltűnt belőle az udvariasság, elmaradtak a gáláns gesztusok és gyakorlatilag egy házi szolga lettem, aki neveli a gyerekeit. (Az ő gyerekeit, mert sosem hangzott el a szájából, hogy a „mi gyerekeink.”) Láthatatlanná váltam számára, én és a gyerkőcök csak kötelező kellékek voltunk, amiket kipipált egy listán a nagy ház és jó kocsi mellett, de nem foglalkozott velünk.

Olvass még a témában

Ha ezt szóvá tettem, akkor csodálkozással vegyes bosszúsággal reagált, mint aki nem hiszi el, hogy a feleségének lehet önálló gondolata, vágya és akarata. Amikor bejelentettem hogy válok, előjött az igazi oldala: a mélyen nőgyűlölő, dühös és kicsinyes férfi, aki mindenáron bosszút akart állni, amiért az asszonynak volt mersze fellázadni ellene.

Külön hálószoba, boldog kapcsolat – Miért választja egyre több pár az alvás-válást?Következő cikkünkKülön hálószoba, boldog kapcsolat – Miért választja egyre több pár az alvás-válást?De miért döntenek úgy egyre többen, hogy külön alszanak, és hogyan járul hozzá ez a döntés egy boldog kapcsolathoz? Az alvás minősége közvetlenül befolyásolja a nap folyamán tapasztalt energiaszintet és hangulatot. Amikor alvásunk megszakadt - például a partner éjszakai forgolódása vagy horkolása miatt -, romlik a reggeli…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Koszos a szúnyogháló? Így lesz újra kristálytiszta pár perc alatt
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.