Ha már évek óta együtt vagytok, természetes, hogy a rózsaszín köd eloszlásnak indult. A romantika életben tartásához azonban olyan apróságok is elegendőek, amelyekről nem is gondolnád, milyen hasznosak!
Vegyétek komolyan a randit!
Hetente, de legalább kéthetente egyszer szökjetek el egy egész estés randira. A program lehet mozi, színház, vacsora, vidámpark, vagy akár egy séta együtt – igazából mindegy, csak érezzétek jól magatokat.
Ne beszéljetek a mindennapi problémákról, a mindennapi célokról, sőt, ha már családot alapítottatok, a gyerekekről sem! Csak ti ketten álljatok a középpontban, illetve a pillanat szépsége!
Ne beszéljetek a mindennapi problémákról, a mindennapi célokról, sőt, ha már családot alapítottatok, a gyerekekről sem! Csak ti ketten álljatok a középpontban, illetve a pillanat szépsége!

Arany középút
Az összecsiszolódott párok már tudják, hogy a legtöbb kérdésben egyiküknek lejjebb, míg másikuknak feljebb kellett tornázni az elvárásokat. Ezt hívják kompromisszumnak, s óriási szükség van rá nap mint nap.
A lényeg, hogy megértsétek egymás igényeit, tehát ne csupán azért kössetek alkut, mert le akarjátok zárni a vitát, hanem mert őszintén ezt látjátok a legjobb megoldásnak!
A lényeg, hogy megértsétek egymás igényeit, tehát ne csupán azért kössetek alkut, mert le akarjátok zárni a vitát, hanem mert őszintén ezt látjátok a legjobb megoldásnak!

Fő az udvariasság
„Köszönöm.” Egy szó, mely többet jelent, mint hinnéd. Párja, a „légy szíves” ugyancsak csodákra képes.
Ha nem kezelitek elvárásszerűen az egymás felé tett gesztusokat, könnyedén megőrizhetitek a kapcsolat meghittségét.
Ha nem kezelitek elvárásszerűen az egymás felé tett gesztusokat, könnyedén megőrizhetitek a kapcsolat meghittségét.

Egy kis őrület
Idióta viccek, csiklandozás, bújócska, fogócska… A gyermeki lélek tovább marad fiatal, és nyitott a pozitív érzésekre.
Oké, hogy a munkahelyeteken komoly szakemberek vagytok, otthon pedig akár felelősségteljes szülők, de egymás között ne szégyelljetek bohóckodni!
Oké, hogy a munkahelyeteken komoly szakemberek vagytok, otthon pedig akár felelősségteljes szülők, de egymás között ne szégyelljetek bohóckodni!

Közös álmok
Osszátok meg egymással a legvalószerűtlenebb álmaitokat is.
Nyugodtan sóhajts föl hangosan, mennyire szeretnéd lefutni a maratont – akkor is, ha már ötven méter után megállnál, mert szúr az oldalad! Ha ismeritek egymás ábrándjait, fokozza az intimitást.
Nyugodtan sóhajts föl hangosan, mennyire szeretnéd lefutni a maratont – akkor is, ha már ötven méter után megállnál, mert szúr az oldalad! Ha ismeritek egymás ábrándjait, fokozza az intimitást.

Okos munkamegosztás
Egyikőtök jobb a főzésben, míg a másik inkább takarítani szeret? Ha úgy osztjátok el az otthoni teendőket, hogy mindenki a képességeinek megfelelően részesül belőlük, akkor zökkenőmentesen zajlik majd a hétköznapi rutin.
Felejtsétek el a klasszikus férfi és női szerepeket, mert csak az számít, hogy ti boldogok legyetek!
Felejtsétek el a klasszikus férfi és női szerepeket, mert csak az számít, hogy ti boldogok legyetek!

Gondolj a jóra!
„Amikor a férjem valami olyat tesz, amivel igazán fölbosszant, minél előbb igyekszem egy olyan cselekedetére koncentrálni, ami kedves volt számomra.
Például, amikor az édesapám nagyon beteg volt, mindennap bement hozzá a kórházba, vagy amikor eltörtem a karom, lelkesen mosta és szárította a hajam” – mesélte az egyik ismerősöm, aki több mint 20 éve házas
Hagyd az apróságokat!
Felhajtott vécéülőke, középen nyomott fogkrémes tubus, szennyes zokni a szőnyegen… Mind elegendő hozzá, hogy utolsó cseppként a pohárban az őrületbe kergessen. Pedig mekkora kincs, hogy vagytok egymásnak, s hogy megoszthatjátok az életeteket! Mit számít ehhez képest egy kis rendetlenség?
Az őszinte kommunikáció minden jól működő emberi kapcsolat alapja. Ne hagyd, hogy a rohanás közepette ne jusson idő egy kis beszélgetésre. Lefekvéskor például nyugodtan lecsíphetted egy negyedórát az alvásidőből, hogy megvitassátok, mi nyomja éppen a lelketeket. Mert az ágy és az asztal megosztása nem elég – magatokból is át kell nyújtani egy részt!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!