Te képes lennél folytatni egy kapcsolatot úgy, hogy megcsalt a párod? Ha most a válaszod kapásból igen volt, akkor nehezítünk a kérdésen. Képes lennél úgy folytatni a kapcsolatot, hogy miután tudatában vagy annak, hogy megcsalt a párod, újra meg tudsz benne bízni, tudod ugyanúgy szeretni, mint előtte és nem felhánytorgatni neki folyamatosan? Ha a válaszod nem, viszont mindenképpen szeretnéd megpróbálni, akkor most neked szeretnénk ebben segíteni.
4/5 Gondolj a sok jóra
Tényleg egyetlen rossz döntés alapján képesek vagyunk búcsút mondani a másiknak? Mindenféle hibáztatás nélkül mondjuk, hogy bármennyire fájdalmas is beismerni, egy megcsalás két emberen múlik.
Igen, nagyon fájdalmas ezt beismerni, hiszen, hogyan is lehetne hibás az, akit megcsal a párja, de valójában nagyon is sok van az ő rovásán is.
Ez persze nem mentesíti a párját tettei alól, viszont ilyenkor érdemes önvizsgálatot tartani úgy, hogy őszinték vagyunk magunkkal szemben is.
Ráadásul, ha egy sok éve tartó kapcsolatról beszélünk, akkor igenis számításba kell venni azt a sok jót, amit együtt élt át a pár, ugyanis a legtöbb megcsalás nem a szeretet hiányából fakad, hanem abból, hogy a két fél képtelen közös nevezőre jutni.
Ez pedig igenis kommunikációs hiba.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!