Te képes lennél folytatni egy kapcsolatot úgy, hogy megcsalt a párod? Ha most a válaszod kapásból igen volt, akkor nehezítünk a kérdésen. Képes lennél úgy folytatni a kapcsolatot, hogy miután tudatában vagy annak, hogy megcsalt a párod, újra meg tudsz benne bízni, tudod ugyanúgy szeretni, mint előtte és nem felhánytorgatni neki folyamatosan? Ha a válaszod nem, viszont mindenképpen szeretnéd megpróbálni, akkor most neked szeretnénk ebben segíteni.
3/5 Hagyd a múltat
Nehéz úgy folytatni egy kapcsolatot megcsalás után, hogy ne gondolj erre, mikor a párod túlórázik, vagy éppen csak a haverjaival ül be sörözni valahova, viszont a saját érdekedben is mondjuk, hogy, ha már döntöttél és megbocsájtottál neki, akkor magatok mögött kell hagynod a múltat.
Persze ehhez az is kell, hogy lásd a párodon a megbánást és érezd, hogy mindent megtesz azért, hogy visszanyerje a bizalmadat.
És, ha így tesz, akkor te nem emlegetheted fel neki minden egyes veszekedésetek folyamán a félrelépését.
Ugyanis ez azt jelenti, hogy te nem tudod ezt az egészet feldolgozni, elengedni, ilyenkor pedig értelmetlen folytatni bármit is. Nyilván úgy mondjuk ezeket, hogy kellő idő eltelt ahhoz, hogy képes legyél továbblépni.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!