Az elmúlt években szinte észrevétlenül sodródtam bele abba az életformába, amelyben a munka minden mást felülírt. Ma viszont már el sem tudom képzelni, hogy heti egyszer ne szánjak időt a kikapcsolódásra, kiránduljak a természetben, és azóta sokkal jobban érzem magam.
Korábban dolgoztam hétköznap, hétvégén, néha még éjszaka is. Ha éppen nem a laptop előtt ültem, akkor is jött valamilyen „teendő”: bevásárlás, főzés, mosás, takarítás. A nap végére sokszor már nem maradt másra erőm, mint kidőlni és elaludni, reggel pedig újra elkezdődött egy ugyanilyen nap.
Eleinte azt hittem, ez a felnőtt élet természetes velejárója. Hogy a pihenés majd ráér később, amikor kevesebb lesz a feladat. De az a „majd egyszer” szinte sosem jött el. Egy idő után azt vettem észre, hogy testileg kimerültem, lelkileg pedig kiüresedtem. A motivációm fogyott, az új ötletek, amelyek korábban maguktól jöttek, elmaradtak. Olvass még a témában
Egy apró döntés, ami mindent megváltoztatott
Egyik nap, amikor ismét fáradtan ültem a gép előtt, hirtelen megszólalt bennem valami: ez így nem mehet tovább. Eldöntöttem, hogy ha csak lehetséges, minden héten tartok egy napot, amikor nem dolgozom. Nem e-mailezek, nem nyitom ki a laptopot, és nem érzem magam rosszul amiatt, ha éppen „semmit sem csinálok”.
Közben eszembe jutott, hogy mennyire kevés időt töltök már a természetben, pedig mindig is szerettem kirándulni, sétálni, új helyeket felfedezni. Így született meg az új szabályom: heti egy kirándulásnak bele kell férnie az életembe.
