Orsi és Dorka most a FancyFlea márka büszke tulajdonosaiként alkotnak szebbnél szebb táskákat kicsiknek és nagyoknak, és egymást erősítve egy olyan csodálatos márkát hoztak létre, amelynek tényleg hatalmas értéke van. Táskáik pedig nemcsak gyönyörűek, de egyediek és tartósak is, vállalkozásukkal ráadásul egy nemes ügyet is támogatnak.
1. Honnan ered az alkotás iránti szeretetetek?
Dorka: 10 éves voltam, amikor a szüleim beírattak képzőművészeti szakkörre. Sütő Petre Rozália grafikus vezetésével ismerkedtünk meg az akvarellel, pasztellel, szénceruzával és akrillal, illetve a rajzolás és festés alapjaival. Végül nem művészeti irányban tanultam tovább középiskolában, de ez a 4 év megalapozta azt, hogy a rajzolás és kreativitás az életem része lett.
Orsi: bár nem művész családban nőttem fel, gyerekkorom óta azt láttam a szüleimtől és a nagymamámtól, hogy valamit mindig csinálni kell, amitől szebb és boldogabb lesz az élet. Édesapám kőműves volt, aki nagyon szerette a szakmáját és szerette, ha a kezei által valami szép és maradandó születik, ami másoknak is örömet okoz. Olvass még a témában
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
Így találd meg a számodra legelőnyösebb nyári ruha fazont – tanácsok minden alkatra
„Ez nekem már nem fér bele” – Ha mindenki a határait védi, ki fog alkalmazkodni?
Kinevetheted a high fashion-t, de azzal csak azt bizonyítod, hogy nem értesz a divathoz
Édesanyám a kert mestere. A mai napig minden egyes alkalommal rácsodálkozom, amikor hazamegyek, hogy jé, megint új virágok, új kompozíció, új színek és mindig minden csodaszép. Nagymamám pedig a legegyszerűbb dolgokból varázsolt nekünk játékokat. A kedvencem a kukoricababa volt. Nem lehetett megunni! Hosszú, téli estéken pedig horgoltunk, kötöttünk, hímeztünk.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






