4/4 Együtt fejlődni

Bethany (73 éves) úgy látja, hogy a férje pozitív irányban változott, amióta együtt vannak, és ezt az őszinte beszélgetéseknek köszönhetik, illetve annak, hogy mindketten dolgoztak a kapcsolatukon. Azzal azonban tisztában van, hogy nem ő változtatta meg a férjét. Tudták, hogy ők maguk változni szeretnének, és nem a partnerük miatt alakították át bizonyos szokásaikat. A változásra való igény tehát önmagukban merült fel, ezért is lehetett sikeres.
A közös változás és fejlődés az egyik legnagyobb élmény a házasságban élők számára, de azt tervezni, hogy valaha is képesek leszünk megváltoztatni a partnerünket, a legnagyobb butaság a kutatás szerint.