A nonverbális kommunikációból sokszor többet megállapíthatunk, mint a szavak és mondatok segítségével. Ezért is vallják szakértők, hogy a testbeszéd, az arckifejezés, de még egy apró érintés is rengeteget elárul másokról.
5/5 A mosoly három arca
Azt gondolnánk, aki mosolyog, biztosan jókedvű, igaz? David Matsumoto testbeszéd-elemző szerint erről szó sincs, hiszen valójában a mosolynak is több formája létezik.
Az egyik a Duchenne-mosoly: ez az őszinte, valódi mosoly, ami boldogságra utal.
Könnyű felismerni, hiszen a másik félnek a szeme is nevet, és általában a fogai is látszanak az ajkai mögött.
A szociális mosoly a második típus, ami már nem a boldogságot jelképezi, hanem afféle kötelezettséget szimbolizál. Így mosolyognak azok, akik úgy érzik, muszáj kedvességet mutatniuk, a szemük viszont nem igazán nevet, és a fogaik sem látszanak. A harmadik, domináns típusú mosoly már inkább hasonlít egy kisebb grimaszra, közben pedig csak az egyik ajak húzódik felfelé. Ezt azok alkalmazzák, akik nagyon magabiztosak, vagy egy kicsit lenézik a másik felet.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!