Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / A bababarát hotelek 7 nagy előnye

A bababarát hotelek 7 nagy előnye

Fürdés

Sok szállodai szobába kérhetjük, hogy az esti fürdés procedúráját segítsék például egy kiskáddal.
Általában felkészült erre, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezt a szülők jóval kisebb arányban veszik igénybe, sokkal inkább választják azt, hogy inkább együtt fürdenek vagy zuhanyoznak a gyerekkel.
Ez is nagy élmény lehet a kicsinek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a pihenésre szánt idő biztosan jól teljen mindenki számára. 

Babamenük

A bababarátnak meghirdetett szálláshelyek nagy részén külön babaételekkel is várják a kicsiket. Ezek általában ismert konzerv bébiételek, amik közül a szülő választhat, hogy mit kapjon a kicsi.
Persze ha már nagyobb, és inkább a felnőttek ételeit kéri ő is, akkor nincs szükség ezekre, de kisbabák esetén nagyon hasznos lehet, ha az otthonról is ismerős ételeket kapja.
Ezeknek köszönhetően ráadásul elhárul az veszély attól is, hogy esetleg a pihenésre szánt időben derüljön ki, hogy valamilyen élelmiszerre allergiás a gyerekünk.

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.