Borítókép: TUDUM by Netflix
Az oxfordi évem című film már a kezdetektől fogva tudtam, hogy nem egy könnyed romantikus alkotás – nagyvonalakban ismertem a történetet, így kész voltam az érzelmi hullámvasútra. Mégis, a film teljesen magával ragadott: Anna és Jamie története egyszerre szívbemarkoló, gyönyörű és humorral átitatott.
A képernyőn kibontakozó pillanatok megerősítettek abban, hogy a boldogság nem feltétlenül a grandiózus eseményekben rejlik, hanem a hétköznapi apróságokban. Egy együtt elfogyasztott étel, egy nevetés egy baráttal, vagy egy közös álom megvalósítása mind lehet az élet igazi gazdagsága. Olvass még a témában
Anna és Jamie – kimagasló színészi teljesítmények
A film igazi erőssége a főszereplők játéka. Sofia Carson Anna szerepében árnyaltan mutatja be a karakter belső világát: az ambíciót, a bizonytalanságot, és azt a bájt, ami a történet során minden nézőt magához vonz.
Corey Mylchreest Jamie-ként egyszerre karizmatikus, szerethető és szívszorítóan emberi. A két színész közötti kémia olyannyira érezhető, hogy minden jelenetben figyelemre méltó a dinamika: nevetünk, sírunk, és együtt élünk át minden apró pillanatot.
A rendező, Iain Morris mesterien egyensúlyozza a film szívszorító pillanatait a könnyed, életigenlő jelenetekkel, így nézőként egyszerre sírhatunk és nevethetünk ugyanabban a percben – pontosan úgy, ahogy a való életben is oly sokszor megtörténhet.
Szívbemarkoló fordulat – a film és a regény kulcsfontosságú különbsége
Az utóbbi időben sok regényadaptáció váltott ki felháborodást, amikor a filmek eltértek a könyvtől. Hallottam, hogy Julia Whelan Egy év veled című regényében Jamie sorsa – bár továbbra is súlyos beteg – másképp alakul: részt vesz egy klinikai kísérletben, ami lehetővé teszi számára, hogy Annával (aki ott Ella) közös európai utazásra induljon.
A filmben Jamie meghal, és Anna egyedül folytatja a közös terveket – először elképzeli, milyen lett volna együtt az európai utazásuk, majd láthatjuk, hogy ténylegesen egyedül indult el felfedezni a világot, végül pedig Oxfordban marad, ahol a saját útját járja tovább.
Ez a döntés szívbemarkoló és igazságtalannak tűnhet, de valahol még emberibbé is teszi a történetet: a való életben sem alakul mindig minden jól, még akkor sem, ha kitartóak vagyunk és a jó szándék vezérel minket. Ez a fájdalmas hiányérzet teszi még erőteljesebbé a film érzelmi hatását.
Hétköznapi örömök – a film legnagyobb tanulsága
Az oxfordi évem egyik legszebb üzenete számomra az, hogy a boldogság nem váratlan csodákból, hanem hétköznapi apróságokból születik.
Nem érdemes megvárni azt, hogy esetleg valamilyen drámai fordulat vagy súlyos betegség ráébresszen minket arra, hogy az élet rövid.
Az igazi öröm ott rejlik egy közös vacsorában, egy nevetésben, egy könyvben, vagy abban a tudatban, hogy van melletted valaki, akivel közösen tervezhettek egy boldog jövőt.
Ez a film arra ösztönöz, hogy bátran éljünk a jelenben, és ragadjuk meg azokat a pillanatokat, amelyek örömet adnak – még akkor is, ha a hétköznapokban elsőre jelentéktelennek tűnnek. Mert ezekből az apró örömökből áll össze az élet igazi gazdagsága.
Miért érdemes megnézni?
Az oxfordi évem nem csupán egy romantikus film: egy emlékeztető arról, hogy az élet minden pillanata értékes, és nem érdemes tovább halogatnunk a boldogságot.
A történet egyszerre szép, szomorú, vicces és tanulságos, és a színészek kimagasló játéka által minden érzelem hitelesen átjön a képernyőn. Sofia Carson és Corey Mylchreest alakítása a brit humorral fűszerezve bárkit magával ragadhat.
Ha szeretnél nevetni, sírni és elgondolkodni a saját életed apró örömein, akkor nem érdemes kihagynod Az oxfordi évemet.
