Feltehetően a pasid kedvenc ruhája rajtad, az anyósod legutáltabb darabja lesz majd. Egyetértünk azzal, hogy mindig add önmagad, de most mégis azt mondanánk, hogy a közös családi ebédek legyenek kivételek a túlzott kitárulkozás alól.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/6 BDSM szett
A latex, bőrhatású ruhák minden férfi nagy kedvence a párján, de lehetőleg tartogasd ezeket a szetteket a közös, pikáns estéitekre. Az anyósok amúgy is minden nőt fenntartásokkal kezelnek, nem biztos, hogy egy ilyen outfit túlságosan segítené a jó viszony kialakulását. Tartózkodnánk a nyakörv hatású nyakláncoktól is, ugyanis ezekről garantáltan lefut a Szürke Ötven Árnyalata majd a mama fejében. Add önmagad előtte, de inkább egy visszafogottabb verzióban. A másik oldaladat pedig tartogasd a kicsi fiának.
2/6 Túlságosan mély dekoltázs
Nem kell szűziesnek tűnnöd a mama szemében sem, de azért jó, ha nem nyomod a képébe a dekoltázsodat. Kivéve, ha persze nem kedveled és biztosan szeretnéd kiakasztani. Mert ebben az esetben előveheted a legszűkebb fűződet, amiben a melleid sikítanak a figyelemért. Azt már most elmondanánk, hogy nem fogsz benne sikert aratni, sőt az örök utálatot is megkockáztatnánk. Minden anya szeretné, ha fia egy látszólag tisztességes, nem magamutogató nő mellett állapodna meg, így még, ha csak látszatra is, de érdemes megadni számára ezt a képzetet. Már, ha persze a cél a jó viszony az anyóssal.
Való igaz, hogy mostanság az egyik legnagyobb trenddé nőtte ki magát a „naked dress”, de semmiképp sem az anyósodnak való bemutatásra ajánlanánk. Mondjuk az is igaz, hogy meglehetősen kevés helyen helytálló, de talán egy buliba, vagy fesztiválra nem akkora túlzás, mint egy családi szülinapozásra, vagy esküvőzésre. A család férfi tagjai körében biztosan sikered lesz, de a mama szúrós tekintetén ne lepődj majd meg. Ez egy hatalmas NO az anyósos napokra.