Ez az oka annak, hogy a nők sokkal nehezebben tudnak ismerkedni a neten

Ez az oka annak, hogy a nők sokkal nehezebben tudnak ismerkedni a neten

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ez az oka annak, hogy a nők sokkal nehezebben tudnak ismerkedni a neten

Ha próbáltál már interneten ismerkedni, rá kellett jönnöd, hogy nem sokkal egyszerűbb a helyzeted, mint élőben. Sőt, most egy kutatás azt is bebizonyította, hogy nőként még nehezebb a dolgod, ha az internet világában próbálsz meg párt keresni. Ennek pedig több oka is van!

A férfiak valószínűleg azt gondolják, a kutatási eredmény nem felel meg a valóságnak, hiszen nőként szerintük sokkal egyszerűbb partnert keresni a neten. Hiszen nem nekik kell megtenni az első lépést, sem randira hívni a másik felet; de tényleg ennyin múlik a dolog? Valójában az Oxfordi Egyetem végzett erről felmérést, és ennek során 150 ezer ember profilját vizsgálták meg. Ez alapján derült ki, hogy az utóbbi időben egyre több nő vállalja fel a kezdeményező fél szerepét, és írnak üzenetet elsőként a férfiaknak; azonban 15%-kal kisebb eséllyel kapnak választ, szemben a pasikkal.

A felmérés során arra is fény derült, hogy a férfiak olyan tényezőket vesznek figyelembe a kezdeményezésnél, mint az életkor, a külső megjelenés, és az, hogy mennyire tartja magát fitten az adott személy. Sokkal válogatósabbak, és első ránézésre ítélnek, ezért annak, aki nem tetszik meg nekik azonnal, nem is írnak üzenetet.

Ez viszont a nők esetében egészen másként alakul, hiszen ők igyekeznek megismerni a másik belső világát, és leállnak beszélgetni azzal is, aki külsőre talán nem az esetük, de frappáns bemutatkozást írt a profiljára.

Erről a szakértők szerint az evolúció tehet: a nők az igazán jóképű férfiakról automatikusan azt gondolják, hogy nőcsábászok, és nagyobb eséllyel lépnek félre, ezért esélyt adnak azoknak is, akik talán nem a „legjóképűbbek”, de cserébe kedvesek és hűségesek. A személyiség összességében fontosabb számukra, mint a férfiaknak, ezért nyitottabbak is.

Ez az oka annak, hogy a nők sokkal nehezebben tudnak ismerkedni a neten

Félrevezetnek az interneten

Aki pedig ismerkedett már a neten, a kutatáson kívül is számtalan indokot tudna felsorolni arra, hogy miért nem egyszerű nőként ismerkedni az online világban. Rengeteg férfi az internetes társkeresőkre úgy tekint, mint afféle könnyű megoldásra, ahol egy laza kapcsolatot, talán egyéjszakás kalandot találhatnak.

Az emberek kevésbé őszinték a beszélgetőpartnerükkel ilyen esetben, és gyorsabban fel is hagynak a beszélgetéssel, hiszen nagy a „kínálat”, és bárkivel le tudnak állni beszélgetni. Emiatt több nő is megtapasztalhatta már azt, hogy az a férfi, aki egy hétig folyamatosan társalgott vele, hirtelen felszívódott, és alig válaszolt. Egyébként nem meglepő ezek után, hogy a megcsalás aránya is növekedett, amióta az interneten, a négy fal között is lehet ismerkedni.

Arról nem is beszélve, hogy rengetegen megjátsszák magukat a számítógép képernyője mögé bújva. Olyan fotókat töltenek fel magukról, amelyek nem tükrözik a valóságot, füllentenek a munkájukról, esetleg a kapcsolati státuszukról.

Sajnos nem ritka, hogy egyesek párkapcsolatban élőként regisztrálnak az oldalra, és csak egy harmadik felet keresnek, akivel félreléphetnek. Nem könnyű kiszűrni, ki az, aki őszintén társat keres, és ki az, aki csak unalomból jött fel az oldalra. Ezért is olyan nehéz nőként őszinte, igaz kapcsolatot keresni az internet bugyraiban.

Kép forrása: pexels.com

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!