4. Nehéz tárgyak
A szárítógép teteje ideális helynek tűnhet a teli szennyeskosár számára, McDougald azonban hangsúlyozta, hogy még azt sem jó ötlet odatenni, mi több, más nehéz tárgyakat sem. „Az olyan dolgok, mint a szennyeskosarak vagy az összehajtott ruhák, rezgéseket okozhatnak a szárítógép centrifugálása során, ami károsíthatja a készüléket” – mondta a szakértő.
5. Nedves ruhák
Végül, de nem utolsó sorban az sem jó ötlet, ha a nedves ruhákat a szárítógép tetejére teszed, hogy gyorsabban megszáradjanak. Bár rövid távon jó ötletnek tűnnek, a szakértők szerint hosszú távon árthatnak a készüléknek.
„A vizes tárgyak elhelyezése hozzájárulhat a rozsdához, és idővel elektromos problémákat okozhat” – magyarázta Pit. Olvass még a témában
A legegyszerűbb tehát az, ha egyszerűen szabadon hagyjuk a szárítógép tetejét, az eddig rajta lévő holmiknak pedig más helyet keresünk, akár úgy, hogy felszerelünk egy plusz polcot a tárolásukhoz vagy bevetünk egy guruló kocsit.
Így végeredményben a készülék is jó eséllyel tovább működhet meghibásodás nélkül, emellett pedig a tűzveszély esélyét is jelentősen lecsökkenthetjük.
Következő cikkünk8 értelmetlen dolog, amitől szabadulj meg az otthonodban – a lakberendezők szerintUgyanakkor vannak olyan dolgok, amiknek jobb ha búcsút intesz. Ezek azok, amik nem illenek a térhez, a lakásod stílusához, vagy csak nincs semmi funkciójuk. Lássuk mi az a 8 dolog, amitől egy lakberendező szerint érdemes megszabadulnod! Bár egy szép, összeillő kanapé-sarokfotel szett vonzó ajánlat lehet, nem biztos, hogy a…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






