3. Mielőtt
A tízéves lányomnak volt egy elviselhetetlenül kötekedős korszaka – amit szerencsére kinőtt – de egyszer pont akkor jött haza a férjem, amikor már nagyon elegem volt a gyerekből. Közöltem, hogy elmegyek vásárolni és épp jókor jön, mert (és itt lehalkítottam a hangom) már ott tartok, hogy pofán verem a gyereket. Sajnos a lányom meghallotta és azonnal könnyekben tört ki. Azóta is szörnyű anyának érzem magam emiatt.
4. Persze
„Persze, benézhetünk a játékboltba!” mondtam unokaöcsémnek, ami 35 ezer forintomba fájt.
5. Sírás
Nem az én gyerekem volt, mégis borzalmasan érzem magam egy eset miatt, ami két éve történt. Egy házavatón voltam és egy pár hozta a kisfiát, aki végig ordított. Bármit csináltak vele, a gyerek üvöltött, nem lehetett tőle beszélgetni. Végül betették egy szobába, ahol ráláttak és még hallottuk az ordítását, de azért már megértettük egymás szavát. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 1. a numerológia szerint: öröm és beszélgetés
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
Meg is beszéltük, milyen szörnyű ez és viccelődtünk, hogy most egy ideig senkinek nem fog eszébe jutni, hogy gyereket csináljon. A kisfiú két nap múlva meghalt. A kórházban derült ki, hogy agyhártyagyulladása volt és már nem tudtak rajta segíteni. Azóta is összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, szegény mennyire szenvedhetett, mi meg csak bosszankodtunk a hangoskodásán.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






