Néha úgy érzed, senkivel sem találod a közös hangot? Nehezen alakulnak jól a kapcsolataid, akár barátságról, akár szerelemről beszélünk? Ez nem csak azért lehet, mert sok rossz tulajdonságod van – éppen ellenkezőleg! Megeshet, hogy erős személyiségednek köszönhetően pont azokkal a vonásaiddal riasztod el az embereket, amiket egyébként kívánatosnak tartunk (legalábbis elméletben).
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Ez a tulajdonságod leginkább kíváncsiságodból ered, ami bár sok esetben előnyös (pl. a tanulás során), egyes emberek éppen emiatt tolakodónak érezhetik a személyiségedet. Bár esetedben erről szó sincs, hiszen te mindig őszintén érdeklődsz és csevegsz, meg kell értened, hogy másoknak már intim az a kérdés, ami számodra teljesen hétköznapi.
Szóval, ha néha azt érzed, hogy mások a te nyitottságod ellenére is zárkózottá válnak melletted, mégpedig röviddel a beszélgetés megkezdése után, akkor gondolhatsz arra, hogy kicsit túlzásba vitted a kíváncsiskodást. Legyél kicsit tapintatosabb, ellenkező esetben elesel attól a sok-sok élménytől, amit természetedből eredő kíváncsiságod tartogat számodra.
2/5 Őszinte vagy
Miközben sokan kifejezetten előnyös és kívánatos tulajdonságnak ítélik meg az őszinteséget, addig gyakran menekülnek azoktól az emberektől, akik valóban őszinték. Igaz, nem feltétlenül célszerű összekeverni a tárgyias őszinteséget a tapintatlan őszinteséggel, mert utóbbi nagyon bántó tud lenni.
Te azonban nem nagyon tudsz különbséget tenni a két őszinteség-típus között, mert úgy érzed, ha finomítasz a megfogalmazáson, akkor az már nem is igazi őszinteség. Ebben egyértelműen van igazság, azonban tudomásul kell venned, hogy sokan egyáltalán nem viselik könnyen, ha túl nyersen mondod el számukra a véleményedet – akkor sem, ha abban részedről nincs bántó szándék.
Manapság egyáltalán nem gyakori, hogy valakinek igazán mély kapcsolatai lennének, esetedben azonban sem barátság, sem szerelem nem épülhet ki akkor, ha nem tudod elmélyíteni az illetővel a viszonyodat. Persze, nem arról van szó, hogy ne lennél nyitott mindenkire, azonban, ha hosszútávra tervezel az illetővel, akkor nagyon is komolyan gondolod az elköteleződést.
Bár sokan hirdetik, hogy végre komoly kapcsolatra, őszinte barátságra vágynak, mikor végre megtalálják az erre ideális embert (pl. téged), mégis visszakoznak. Hogy miért? Egyszerűen megijeszti őket a mély és őszinte, érdeklődő szeretet, és nehezen hiszik el, hogy te ilyen intenzíven éled meg az érzelmeidet.