A szőlő akkor jó, ha finom édes, ami miatt azt hihetnénk, hogy a sok cukor miatt nem kifejezetten ajánlott diéta idején fogyasztani, pedig ennek a szuper gyümölcsnek csak pozitív hatásai vannak. A dietetikusok szerint naponta legalább másfél, két „bögrényi” gyümölcsöt kellene elfogyasztanunk, de a lakosság mindössze tíz százaléka eszik ennyit.
Ugyan a szőlő cukortartalma tényleg magas, de emellett annyi jó tulajdonsággal rendelkezik, hogy a szakemberek mindenkinek bátran ajánlják.
Ha egy kis egészséges, édes nassolni valóra vágysz, vagy a bőröd állapotát szeretnéd javítani, ez a lédús gyümölcs garantáltan a segítségedre lesz!
5/5 A cukorbetegség ellen is véd
A szőlőben található K-vitamin a csontokat erősíti, a C vitamin segít felszívni a vasat és gyorsítja a gyógyulást, A már említett rezveratrol pedig segít a vércukor szintentartásában. Azonban ez csak akkor érvényes, ha friss szőlőt eszünk. Feldolgozott formában, – például szőlő ízű italok – sok hozzáadott cukrot tartalmazhat, ami pont az ellenkező hatást éri el és az egekbe emeli a vércukrot!
Természetesen azt is meg kell említenünk, hogy folyékony és „fermentált” állapotában, azaz mustként és borként is egészséges, hiszen a rendszeres – de természetesen visszafogott – borfogyasztás több krónikus betegség ellen véd és kifejezetten ajánlott a szervezetnek. Erre igyunk!
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!