12 mód ahogyan hordd a sálat!

12 mód ahogyan hordd a sálat!

Címlap / Stílus / Divat / 12 mód ahogyan hordd a sálat!

Ha hideg van, akkor alapvető ruhadarabunk a sál. Nemcsak színben és anyagban, de megkötésében is rengeteg lehetőségünk van, így azzal is változatossá tehetjük öltözködésünket.

Hátradobva

Tegyük a nyakunkba a sálat, majd a két lelógó végét egyszerűen csak vessük hátra az ellentétes oldalra.
Így a meleget is biztosítjuk a nyakunknál, de nem lesz egy nagy anyagtömeg a nyakunknál. Ez a hordási mód inkább átmeneti időre használható, laza viselet. 

Kámzsásan

Vegyünk egy szép, nagy négyzet alakú sálat. Tekerjük egyszer a nyakunk köré, majd a végeket hagyjuk lelógni a mellkasunkon.
A nyakunknál igazítsuk kámzsa formára az anyagot, hogy szépen, finoman mutasson, és védjen bennünket a hidegtől is.

Áthúzva

Fogjunk egy téglalap alakú, hosszabb sálat, hajtsuk két rétegbe a sálunkat, hogy a végei egy oldalon legyenek, és tekerjük a nyakunk köré. Azt a végét, ahol a sál két vége van, húzzuk át a másik felén, majd kicsit szorítsuk meg.
Így egy féloldalas csomó keletkezik, amelyik épp a nyakunkat és a kabát nyílását fedi el, a sál végei pedig lelógnak. Figyeljünk arra, hogy elég hosszú legyen a sál, amit így viselünk, és a végei legalább 20-30 cm hosszúak legyenek a megkötés után. Túl hosszú sálból se készítsük, mert aránytalan lesz.

Befonva

A sálat kössük meg úgy, mintha csak simán áthúzva szeretnénk hordani, vagyis duplán, a két végét összefogva tegyük a nyakunkba, és a szabad végeket húzzuk át a hurkos végén. Majd ezt ismételjük meg újra, a másik oldalra is, és igazgassuk el az anyagot, hogy elég laza legyen, és a csomó a mellkasunkon feküdjön, ne a nyakunk előtt.
Ha elég hosszú a sálunk, akkor még marad is vagy 20-30 cm, ami a mellkasunkon középen lógva melegít, nyakunkat pedig egy mutatós, duplan fonásszerű csomó védi. 

Garbósítva

Fogjunk egy puha anyagból készült sálat. Tekerjük körbe a nyakunkon annyiszor, ahányszor tudjuk, hogy a végekből csak 10-20 cm maradjon. Tekerjük olyan szorosra, ahogy még kényelmes, de alaposan illeszkedik a nyakunkra.
A sál két végét kössük meg és a csomót dugjuk vissza a sál alá. Ha elég zárt felül a kabátunk és sokáig leszünk a hidegben, akkor ez nagyon praktikus viselet lesz egész télen.

Körsálként

Vegyünk egy négyzet alakú finom sálat és tegyük a nyakunkba, hogy a két vége a mellkasunkon lógjon le. A sál két végét kössük össze egy kis csomóval, hogy a megkötés után már maximum néhány centi maradjon az anyag sarkaiból.
Ezután kezeljük úgy, mintha körsál lenne, vagyis csavarjuk át a nyakunkon, ahányszor csak kényelmes. A végeket elrejthetjük a tekerés alatt.

Csomózottan

Válasszunk egy puha, finom anyagból készült, négyzet alakú sálat. Tekerjük egyszer a nyakunk köré, majd az egyik oldalt lelógó véget bújtassuk át a nyakunknál a sálon, és kössük hozzá a sálunk másik végéhez.
Készíthetünk oldalt egy sikkes masnit is a végekből. Igazgassuk el az anyagot, hogy egyenletesen takarjon mindenhol a nyakunkon.

Lazán

Ha inkább díszítőelemnek vesszük fel a sálat, akkor elég, ha a nyakunkba tesszük, majd az egyik végét keresztben átvetjük a vállunkon.
Így az egyik vége a mellkasunkon, a másik vége a vállunk mögött lesz, de az átvetés miatt a nyakunkat is finoman keretezi.

Összetekerve

Ha finom, vékony anyagból készült széles sálunk van, akkor csavarjuk össze, és így tegyük a nyakunkba. Miután egyszer vagy kétszer lazán körbetekertük a nyakunkon, a két végét úgy rögzítsük, hogy átdugjuk a sál anyagán és hagyjuk, hogy a vállainkon látszódjanak a rojtok.
Ezt leginkább akkor célszerű választani, ha benti viseletnek szeretnénk, nem kifejezetten kabát mellé, inkább csak egy pulóver fölé. Ha fel akarjuk dobni a ruhánkat, akkor néha feltétlenül próbáljuk ki ezt a nagyon mutatós megoldást.

Stólaként

A finom szövésű, téglalap alakú sálunkat vessük a vállunkra, és igazítsuk el az anyagot, hogy a nyakunktól a felkarunkig érjen.
Vagyis viseljük úgy, mint egy stólát. Inkább benti, pulóver fölé ajánlott viselet, kabát alá nem kéynelmes és nem is melegíti a nyakunkta.

Nyakkendőként

Vegyünk egy téglalap alakú sálat, és tegyük a nyakunkba. Az egyik oldalon lelógó részből a nyakunk közelében csináljunk egy kis hurkot, mintha csomót akarnánk kötni rá, és a hurkon húzzuk át a sál másik végét.
Nem muszáj teljesen áthúznunk a végét, így még sikkesebb. 

Fátyolként

Egy finom anyagból készült, hosszú és széles sálra lesz szükségünk, amelyet fejkendőként a fejünkre tekerünk és a sál végeit a hátunk mögé dobjuk.
Nemcsak nőies, de praktikus viselet is, hisz így fejünket és nyakunkat is melegben tudjuk tartani. 

VIDEO 10 ecset, ami nélkül lehet sminkelni, de nem érdemes

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!