Az emberiség történelme tele van hihetetlen pillanatokkal. Az alábbi hét esetben a valóság furcsább volt, mint a fikció.
4/7 A maratonfutó, aki kocsival ment a célig
Az 1904-es olimpia minden kétséget kizáróan legemlékezetesebb száma volt a maraton. Volt versenyző, akit kóbor kutyák kergettek le az útról, olyan, aki megállt futás közben gyümölcsöt szedni és olyan is, akit kórházba vittek, mert annyi port nyelt, hogy vért köhögött. Thomas Lorz azonban megfejelte az egészet azzal, hogy a verseny nagy részét autóban ülve tette meg, majd elégedetten fotózkodott az amerikai elnök, Roosevelt lányával az aranyéremmel. Mikor a közönség elkezdte fújolni, bevallotta tettét és azt mondta, csak viccből vette át a díjat.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!