Ennek a jelenségnek már neve is van: phubbing, vagyis a „phone” és a „snubbing” szavak összevonásából született kifejezés, ami azt jelenti, hogy valaki a telefonja miatt figyelmen kívül hagyja a mellette lévő embert.
Mi pontosan a phubbing
A fogalmat eredetileg egy ausztrál reklámkampány dobta be a köztudatba, de hamar komoly pszichológiai kutatások témája lett. Az amerikai Baylor Egyetem kutatói, köztük James A. Roberts, több vizsgálatban is azt találták, hogy a partner telefonozási szokásai közvetlen összefüggésben állnak a kapcsolati elégedettséggel. Minél gyakrabban érzi valaki, hogy a párja inkább a telefonjával foglalkozik, mint vele, annál nagyobb valószínűséggel jelenik meg nála kapcsolati bizonytalanság és feszültség.
A jelenség nem csak a nyilvánvaló esetekre vonatkozik, amikor valaki filmezés közben scrollozik. Sokkal alattomosabb formája az, amikor a telefon ott hever az asztalon vacsora közben, és minden rezdülésére, minden kis fényvillanására odakapja a fejét a másik. Ez a fajta megosztott figyelem önmagában is rombolja a jelenlétet. Olvass még a témában
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






