Ez a Jeli Varázskert, amely nem véletlenül vált az egyik legkülönlegesebb hazai kirándulóhellyé.
Egy álom, ami túlélte a történelmet
A kert története egy különleges emberrel kezdődött: Ambrózy-Migazzi Istvánnal, akit nem véletlenül neveztek „virágos grófnak”. Szenvedélyesen hitt abban, hogy a világ különböző tájainak növényei Magyarországon is otthonra találhatnak.
Az első világháború után elveszítette korábbi arborétumát, de nem adta fel: 1922-ben Kám határában újrakezdte. Egy mindössze néhány hektáros területen indult a munka, amelyet haláláig fáradhatatlan lelkesedéssel épített. Olvass még a témában
Látók és látássérültek együtt tekerik körbe a Balatont – Jubileumi tandemtúra indul augusztusban
Nemcsak Sherlock húga – 5 életlecke, amit Enola Holmes taníthat nekünk
Bakancslistás kerti partik: 10+1 tematikus ötlet, amit imádni fogsz
Lehalkítom a zenét, amikor kocsival egy címet keresek – 10 furcsaság, amit mindannyian elkövetünk
Az általa megálmodott kert azonban később majdnem feledésbe merült: a második világháború éveiben és az azt követő időszakban elhanyagolták, és a pusztulás szélére sodródott.
A fordulat az 1950-es években érkezett el: védetté nyilvánították, majd fokozatosan új életre keltették. Azóta generációk munkája formálta olyanná, amilyennek ma ismerjük: egy valódi élő botanikai gyűjteménnyé.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






