Vannak napok, amik nem a programok sűrűségétől lesznek emlékezetesek, hanem attól, ahogyan egymásba érnek a találkozások, az ízek, a beszélgetések és a helyi hangulat. Egy tavaszi szombaton pontosan egy ilyen 24 órás budapesti kalandba csöppentem bele – minimalista módon, mégis élményekkel telve.
A barátaimmal már régóta terveztük, hogy találkozunk. Mindenki máshol él, más ritmusban, így most Budapest lett a közös pont, és akit tudott, a párja is elkísért. A nap végére biztos voltam benne, hogy ezentúl sokkal több ilyen programot szeretnék.
Délelőtt a Római-parti Piacon
A napunk a Római-parti piacon indult, ahová mi egy kicsit korábban érkeztünk. Ez a hely számomra már régóta egy biztos pont a budapesti hétvégékben: szombat délelőtt tele van élettel, mosolygós árusokkal és friss, kóstolásra csábító finomságokkal. Olvass még a témában
„Az ablakból tökéletesen látszott, hogy a szomszéd maszturbál” – Albérlet, ami egyáltalán nem olyan volt, mint a leírásban
Nők vicces hasonlatai a szexről: „Olyan, mint amikor valaki vakarja a hátad, de kihagyja azt a pontot, ahol viszket.”
Rövidesen újra kitörhet: ezekre figyelj, ha meglátogatnád ősszel Európa egyik legaktívabb vulkánját
Mintha mindenki hajszálnyira lenne a robbanástól – Hogyan kezeljük a mindennapi feszültséget és agressziót?
Tudatosan készültem, és előre rendeltem a kedvenc gluténmentes pékségemtől. Jó érzés volt úgy érkezni, hogy nem a rohanás volt az elsődleges.
Ahogy a többiek is befutottak, egy közeli hangulatos helyen ültünk le reggelizni és kávézni. A beszélgetések ott folytatódtak, ahol legutóbb abbamaradtak – csak most már élőben, nevetésekkel és hosszú történetekkel.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






