1. Egyenlően osztjátok meg a feladatokat
A legjobb esetben a karácsonyi készülődés egy közös projekt, ahol mindkét fél részt vesz, a feladatokat pedig közösen osztjátok meg. Ebben a szituációban mindkét fél előtt ugyanaz a cél lebeg: közösen teremteni egy meghitt, szeretetteljes ünnepet.
Az ebből fakadó együttműködés és harmónia visszatükröződik a mindennapi életetekben is, hiszen az ünnepi készülődés során egyaránt osztoztok az örömökben és a nehézségekben.
2. Nálatok a minimalista karácsonyi készülődés működik
Nem minden pár készül hónapokig az ünnepekre, és ez is lehet működő megoldás. Ha ti is azok közé tartoztok, akik nem sokat foglalkoznak a díszítéssel vagy a tökéletes menü kidolgozásával, azzal akár a kapcsolatotok számára is több időt nyerhettek. Olvass még a témában
2026-ban még tényleg létezik ilyen? Véletlenül belesétáltam valaki más vakrandijába
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Nem kellesz eléggé? – Van, hogy egy kapcsolatot már nem megmenteni, hanem elengedni kell
A hangsúly így inkább a közös időtöltésre összpontosul, ami az intimitást és az érzelmi köteléket erősíti, mintsem a feszültséggel teli készülődésre.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






