Korai hozzáférés = rosszabb mentális egészség
A Sapien Labs átfogó kutatása több mint 100 000, 18–24 éves fiatal adatait elemezte, és megállapította: minél korábban kap valaki okostelefont – különösen 13 éves kor előtt –, annál rosszabb mentális egészségi eredményeket mutat felnőttként.
Az ilyen fiatal felnőttek között gyakoriak voltak az agresszió, az érzelmi kiszakadás, hallucinációk és öngyilkossági gondolatok. A túl korán kézbe kapott saját okostelefon káros hatásai a lányok körében fokozottan mérhetően voltak.
Milyen kor számít még biztonságosnak?
Egy másik szakértői ajánlás szerint az okostelefonhoz való hozzáférés inkább a középiskolás évek környékén válik elfogadhatóvá, tehát a 14 éves kortól érdemes megfontolni, hogy internetes készüléket adjunk a gyerek kezébe – a közösségi média használatát pedig a tanulmány szerint érdemes még későbbre, akár 16 éves korra tolni. Olvass még a témában
3 dolog, amire a gyerekem tanított meg, és jobb ember lettem tőle
Búcsú, amire nem lehet felkészülni – Elköszönni a leghűségesebbtől
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
3 dolog, ami segített elfogadni a gyermekem neurodivergens diagnózisát

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






