Patthelyzet
Én szívesen csókolóznék a férjemmel, de maximum egy szájra puszit tudok belőle kisajtolni. Hiába mondtam már neki többször is, hogy a csókolózás számomra olyan, mint a petting, és egy szenvedélyes csók után akár az ágyban is kiköthetnénk, nem hajlandó. Talán a házasságunk harmadik évében szűnt meg köztünk a csókolózás, ennek öt éve.
Utódok
A gyerekek megszületése óta nincs puszilkodás köztünk, mi már csak anyukaként és apukaként látjuk egymást. Ez szomorú, de ez van.
Rossz tanács
12 éve vagyunk házasok, és hiába töröm a fejem, nem tudom, mióta nem „smárolunk”, ahogy a férjem mondja. Tavaly már majdnem elváltunk, de valami csoda folytán rá tudtam venni, hogy utolsó esélyként menjünk el terapeutához. Ott az egyik legelső dolog ez volt, amit felhoztam a szakembernek, aki azt mondta, egy kapcsolatban senkinek nem kell olyan dolgot tennie, ami kényelmetlen neki. Tehát ha a férjem nem akar megcsókolni engem, akkor nem kell erőltetni. Ez engem felbőszített, mert szerintem alapvető intimitás két ember között a csók, a férjem pedig most elégedetten igazoltnak érzi magát. Olvass még a témában
„Így szabotáltam magam évekig” – nők, akik csak „rosszfiúkkal” jártatok, mi a sztoritok?
„A feleségem utálja a legjobb barátnőjét” – férfiak, mi az, amit sosem fogtok megérteni a nőkkel kapcsolatban?
„Mi bajod? Semmi.” Női szokások, amik joggal idegesítik a férfiakat
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






