A közelmúltban meglepetésként érte a kutatókat, hogy a koronavírus fertőzés átélése után, jóval a vírus elpusztulását követően is a szervezetben maradnak a tüskefehérjék, leterhelik az immunrendszert, szaporíttatják magukat és korlátlanul keringhetnek a testünkben.
Arra is fény derült, hogy minden esetben így járunk, függetlenül attól, hogyan kerültünk kapcsolatba vele. Ugyanígy viselkednek a vakcinákban található tüskefehérjék is. Akár a hagyományos, vagyis legyengített kórokozót tartalmazót fecskendezik be, akár a szupermodern mRNS vakcinákból származót kapjuk.
Ez nem szerencsés, mert azon túl, hogy gyengítik a védekezőrendszer erejét, felhasználják a szervezet erőforrásait arra, hogy reprodukáltassák magukat. A szervezetben történő keringésük közben egyéb problémákat is okozhatnak. Mind tudjuk, hogy ezek a kísérleti fázisban levő vakcinák milyen hamar szereztek engedélyt, és nem kaptak elegendő időt ahhoz, hogy minden tekintetben körültekintően megvizsgálják azokat. Ezért a mai napig nem ismerjük, mit okozhatnak az embereknek rövidebb és különösen hosszabb távon.
Mi a gond a tüskékkel?
A betegség patológiájáért felelős tüskefehérje – aminek egyébként az a feladata, hogy hozzátapadjon a sejthez és bejuttassa a vírus örökítőanyagát – önmagában is képes gondokat okozni. Például gyulladást és vérrögképződést az érrendszerben, illetve azokban a szervekben, amelyekben felhalmozódik. A vad formája még a vér-agy gáton is át tud jutni és sejtkárosodást okoz. A tüskefehérjék szignifikánsan gátolják a DNS-károsodások helyreállítását, egészen pontosan akadályozzák a javítófehérjék eljutását a károsodás helyére. A szervezetben való tartós jelenléte többek között okozhat vérrögöket, tüdőgyulladást, szívizomgyulladást és agyködöt. Az orvosok valószínűnek tartják, hogy ez okozza az oltás következtében tapasztalt súlyos mellékhatásokat.
A Pfizer saját vizsgálatban ellenőrizte, hogyan oszlanak meg az oltás hatóanyagai. Azt találták, hogy az oltás elemei meglehetősen gyorsan útra kelnek a szervezetben, és bizonyos szervekben jelentősebben felhalmozódnak. Különösen magas koncentrációban vannak jelen a májban, a lépben, a mellékvesékben, a csontvelőben, a petefészkekben. Érdemes megemlíteni még a bélrendszert, a tüdőt, a nyirokcsomókat és a pajzsmirigyet. Úgy látszik ezek a szervek szintén vonzóbbak számukra, ezáltal elképzelhető, hogy fokozott veszélynek vannak kitéve.