Digitális síremlék is lehet az oldalunkból
A közösségi média korában a digitális életünk földi pályánk befejezése után is folytatódhat, bár a különböző oldalak eltérően rendelkeznek az elhunyt tagok profilját illetően, és hogy mi történik egykori képeinkkel, posztjainkkal, az sokszor a közeli családtagok döntésén is múlik.
Ez érthető, hiszen míg vannak, akik számára megnyugvást hoz, ha felkereshetik elhunyt szeretteik közösségi oldalait, olyanok is vannak, akik inkább úgy vélik, a felbukkanó posztok csak fájó sebeket tépnek fel, és jobbnak látják, ha az egész profil törlődik az internetről. Néhány oldal mindkettőre lehetőséget kínál.
Kép forrása: bernardojbp/depositphotos.com Olvass még a témában
Ez lett a világ egyik legjobb helye óceáni úszáshoz – szinte egész évben meleg, türkiz vízzel
A 10 legjobb film, amely valós történeteken alapul
Okosabb vagy, mint egy átlagos műveltségi vetélkedő nyertese? Teszteld a tudásodat!
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
A Facebook elindulása óta például több millió felhasználója hunyt már el, és hagyta hátra digitális profilját, az ABC statisztikái szerint pedig minden nap legalább 8 ezer Facebook-felhasználó távozik az élők sorából.
Értelemszerűen az oldalnak ki kellett valamit találnia, így az elsők között volt, amelyik felajánlotta a lehetőséget, hogy egy elhunyt személy profilja úgynevezett „memorial profile”-ra állítódjon.
Amikor az opciót először bevezették, még bárki jelenthette a felhasználó halálát, aminek következtében a profilt zárolták, azaz látható maradt, de nem lehetett ott posztokat közzétenni, illetve a felhasználó születésnapjáról sem kaptak többé értesítéseket az ismerősei.
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






