A védőnő praktikus tanácsai a harmadik trimeszterre

A védőnő praktikus tanácsai a harmadik trimeszterre

Címlap / Életmód / Család / A védőnő praktikus tanácsai a harmadik trimeszterre

Cikksorozatunk utolsó részében elérkeztünk a várandósság utolsó szakaszához is: ezúttal a harmadik trimesztert elemeztük védőnőnk, Kovács Zsuzsanna közreműködésével. Vajon milyen tünetek normálisan ilyenkor? Milyen vizsgálatok, elintéznivalók rád, és hogyan könnyítheted meg a szülést, a hazaérkezést? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat!

Melyik időszakról is beszélünk?

A harmadik trimeszter a 28. héten kezdődik, és egészen a várandósság végéig, a 40. hétig tart. Persze az utolsó időszak egy kicsit kitolódhat, de manapság legfeljebb 1-1,5 hetet várnak a szakemberek a szülés megindításával. Fontos megjegyezni, hogy egy kismamának sem szabad biztosnak tekintenie az előre kitűzött időpontot, ugyanis a várandósságok alig néhány százaléka ér véget a kiírt napon. Ennek az az oka, hogy nem minden esetben pontosan 40 hét a várandósság időtartama, illetve nem mindig sikerül tökéletesen meghatározni a fogantatást (pl. rendszertelen havi vérzés miatt). Ebből adódóan az utolsó hetekben sűrűbben kell járni vizsgálatokra, ultrahangra, NST-re, és előfordulhat, hogy a magzatvízből is vesznek mintát annak érdekében, hogy a nőgyógyászok a baba környezetéről pontos képet kapjanak.

A sűrűsödő vizsgálatok mellett a 36. héten kerül sor az utolsó laborvizsgálatra is, illetve ekkortájt esedékes egy nőgyógyászati ellenőrzés, a hüvelykenet vétel. A fájdalommentesen begyűjtött mintát laborban elemzik, és ha szükséges, a kismamát, vagy később a babát a megfelelő kezelésben részesítik. (Erre akkor kerülhet sor, ha olyan baktériumot találnak a hüvelyben, ami a szülés során veszélyes lehet a magzatra.)

Sokszor kellemetlen testi-lelki tünetek jellemzik a harmadik trimesztert

A várandósság utolsó 12-13. hete sok nő számára már nagyon megterhelő, a többség rájön, miért is hívják terhességnek az áldott állapotot. Persze nem mindenki küzd kínzó, fájdalmas tünetekkel, de a megváltozott lelki állapot, a várva várt, ám mégis félelmet keltő találkozás a többség hangulatára rányomja a bélyegét.

Ami a testi tüneteket illeti, ebben az időszakban már szépen meggyarapodtak a kilók, de ezt a felesleget – egészséges várandósság esetén – javarészt a baba és a terhesség „alkotórészei” (pl. magzatvíz, méhlepény, növekvő vér- és folyadékmennyiség stb.) teszik ki. A harmadik trimeszter elején a csöppség még csak 1000-1200 gramm körül van, de borzasztóan gyorsan gyarapodik. A 35. héten már 2500-2600 grammos, a 38. héttől pedig akár naponta 20-30 grammot is magára szedhet. Természetesen a végső súlyba nem csak az adott körülmények, hanem a genetika is alaposan beleszól.

A túlsúlyból eredő „mellékhatások” zavaróak a legtöbb kismama számára, amit a hormonok és a belső szervek megváltozott helyzete ugyancsak fokozhat. Állandósulhat a gyomorégés, a székrekedés, felléphet légszomj, és a kismama most már sokkal előbb kimerül az átlagosnál. Utóbbi nem csak a jól látható változásoknak köszönhető, hiszen a baba növekedéséhez iszonyú mennyiségű energiát igényel, amit természetesen az édesanya szervezetéből tud meríteni.

Szintén gyakori, és jóformán megkerülhetetlen probléma az állandósuló vizelési inger. Egyénfüggő, mikor száll le a baba, illetve, hogy mikor és milyen intenzitással fészkeli be magát mélyebben a medencébe. Ez megkönnyebbülés a belső szervek számára, a kismama könnyebben veszi majd a levegőt és az étvágya is visszatérhet, hiszen több hely jut a táplálék számára a gyomorban. Azonban a baba feje egyre jobban nyomja a húgyhólyagot, így az inger akkor is villámgyorsan jelentkezni fog, ha éppen most jöttél ki az illemhelyiségből. Ezzel sajnos nem tudsz sok mindent kezdeni, ám azt jó, ha tudod, hogy semmiképpen sem szabad csökkented a bevitt folyadék mennyiségét. A magzatvíz rendszeres frissítéséhez szükség van az utánpótlásra, és a vizesedés ellen is az egyik legjobb módszer, ha sokat iszol, így nem kényszeríted a szervezetedet raktározásra.

A harmadik trimeszterben egyébként nem csak a vizesedés, hanem az erek kímélése miatt is szerencsés, ha nem ülsz, vagy állsz sokat. Amikor csak lehet, pihenj le, tedd fel a lábaidat, ezzel is próbáld kímélni magadat és a babádat.

Mozgás és szépségápolás

A kismamáknak a harmadik trimeszterben már főleg kijár a kényeztetés – te is nyugodtan szánj időt magadra és a babádra, pláne, ha már nem szükséges minden nap dolgoznod! Ebben a néhány csodás hétben büntetlenül kiélvezheted az utolsó időszakot, de fontos, hogy az unalmas pillanatokat semmiképpen se evéssel töltsd ki. Sok kismama azért szed fel magára jelentős súlyfelesleget a várandósság végén, mert a harmadik trimeszterben sokat van otthon, és kézenfekvőnek tűnik az unaloműző nassolás, megspékelve a lustálkodással. Legyél kitartó, és próbálj ellenállni! A változatos, minőségi táplálkozás továbbra is rettentően fontos a saját és a kisbabád érdekében, akárcsak a mozgás. Utóbbi bizonyára nehezedre esik már, és erőltetni a sportot természetesen most sem szabad. De minden nap egy rövid, kényelmes séta, vagy a pár perces kismamatorna segít megtartani a kondidat, és nem teljesen eltunyulva, felkészületlenül érkezel majd a várandósság leghatalmasabb fizikai igénybevételhez, a szüléshez. Ha idáig is sportoltál, továbbra is megteheted, de inkább többször mozogj keveset, és feltétlenül maradj az alacsony intenzitásnál! A harmadik trimeszterben egyszerre legfeljebb 20-40 perc kényelmes tempójú mozgás javasolt, és fokozottan ügyelj a folyadékpótlásra – különösen nyáron!

Ami pedig a szépségápolást illeti, nyugodtan menj fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz, a várandósság sem ok arra, hogy ne érezd magadat csinosnak! Az említett szépészeti kezeléseknél pedig még fontosabb, hogy fokozott figyelmet fordíts a bőröd hidratálására. Lehet, hogy nem növesztettél hatalmas pocakot, de most rettentően gyors, szinte szemmel látható lehet a változás. Ahhoz, hogy a villámgyors növekedést a bőröd követni tudja, naponta egyszer, de inkább kétszer alaposan be kell krémezned magadat. Sajnos a striák nagyrészt genetikai örökségnek számítanak, de a súlyosságukat, sűrűségüket enyhítheted akkor, ha nem csak a rendszeres folyadékfogyasztással, hanem a külső hidratálással is foglalkozol (és persze megpróbálsz az ideális hízási tartományon belül maradni).

Egyre inkább érzed, hogy gyakorol, készülődik a tested

Az alvás továbbra sem éppen könnyű, és most már valószínűleg visszasírod a második trimeszter apró-cseprő (de akkoriban hatalmasnak vélt) kényelmetlenségeit. Mégis, valahol nagyon hasznos, hogy már most hozzászoksz az éjszakai ébredésekhez – sokkal könnyebb így átállni a baba igényeire, mintha hirtelen, egyik napról a másikra kellene éjszakázó üzemmódba váltanod. Azért megkönnyítheted a saját dolgodat, ha lefekvés előtt már nem iszol túl sokat, ha szoptatós párnával alszol, illetve, ha elalvás előtt többször is kimész a mosdóba. 

Amennyiben nappal sokat keményedik a pocakod, valószínűleg több magnéziumot kell szedned, de a pótlás az éjszakai lábgörcsök ellen is hatásos. Az észlelt tünetekről feltétlenül egyeztess a nőgyógyászoddal, védőnőddel, de a változó intenzitású keményedésektől nem kell félned. Sokan nem tudják, de a nők méhe (nem csak a várandósság alatt), kb. 20 percenként összehúzódik, majd elernyed. Ebből általában semmit nem tapasztalunk, kivéve a terhesség alatt. Ekkor sem feltétlenül érezzük az összes összehúzódást, de ahogy nő a gyermek, úgy válnak jelentősebbé a tünetek is. Egyébként a jelenség kifejezetten hasznos, ugyanis többek között frissíti a méh vérkeringését, és egyúttal jelzi, hogy a létfontosságú belső szerv gyakorol a szülésre.

Kínos és kínzó, mégis gyakori tünetek

Sokan kínosnak érzik, és még a védőnőjükkel sem mernek beszélni az olyan tabutémának ható kérdésekről, mint amilyen az inkontinencia, az aranyér, vagy éppen a kolosztrum, az előtej csepegése. Ezek azonban a legkevésbé sem szégyellnivaló tünetek, és sokkal gyakoribbak a várandósság idején, mint gondolnád! A kínzó problémákat ne is akard egyedül kezelni, ugyanis kismamaként nem szedhetsz be akármilyen gyógyszert, és nem feltétlenül vethetsz be mindenféle praktikát.

Ami pedig az előtejet illeti, a legtermészetesebb dolog, hogy megjelenik néhány csepp ebből a ragadós, általában sárgás váladékból. Akkor sincs gond, ha nem tapasztalsz ilyen tüneteket, és akkor sem, ha a mennyisége miatt már most melltartóbetétet kell használnod – egyik véglet sem jelenti azt, hogy nem fogsz tudni szoptatni, de azt sem, hogy igen. A megjelenő előtej annyit tesz, hogy a tejmirigyeid működőképesek, akcióba léptek, ami pozitív visszajelzés, de a sikerhez ennél majd többre lesz szükséged. Nagyon fontos, hogy a szoptatás menetéről, technikájáról, a főbb tudnivalókról tájékozódj! Bátran olvass szakirodalmat, és kérd a védőnőd segítségét!

Jöhetnek az utolsó simítások!

Ami a készülődést illeti, az utolsó trimeszter elejénél, közepénél már nem igazán érdemes tovább húznod az időt, hiszen nem minden baba érkezik a kiírt időpontra, vagy annál később. Bizonyára vásároltál már néhány holmit, de az utolsó hetekben egyre több dolgot kell kipipálnod a kelengyelistádon. Amennyiben nincs időd, erőd, vagy lehetőséged személyesen vásárolni, érdemes igénybe venned az online rendeléseket, hiszen így ki sem kell mozdulnod otthonról ahhoz, hogy megszerezhesd a hasznos holmikat, berendezési tárgyakat, kiegészítőket. Ez később is nagyon hasznos lehet, amikor a drogériákból, szaküzletekből beszerezheted és házhoz hozathatod a pelenkákat, kozmetikumokat.

Lassan érdemes összeállítanod a kórházi csomagodat is, még ha nem feltétlenül pakolsz bele mindent, a legfontosabbak kerüljenek bele arra az esetre, ha a szülés váratlanul, vagy korábban indulna meg. Emellett legkésőbb a 36. hétig célszerű döntenetek arról, szeretnétek-e levetetni a köldökzsinórvért, szövetet, hiszen néhány hét kell a szerződések átfutásához, és a levételi dobozka megérkezéséhez is.

Ha nem kaptál kelengyelistát, illetve a kórházi csomagodhoz szükséges jegyzetet a védőnődtől, akkor az interneten is nézelődhetsz, inspirálódhatsz, több lista elérhető online a kismama weboldalakon.

Készülj a szülésre

Most már nincs mese, erre a feladatra is készülnöd kell, hiszen minden órával egyre közelebb kerülsz a nagy találkozáshoz. Egyes védőnők kifejezetten javasolják, hogy vegyél részt szülésfelkészítésen, olvass sokat a témában, látogasd meg a szülőszobát, stb. Az biztos, hogy nem árt, ha legalább nagy vonalakban tájékozódsz a rád váró feladatról, hiszen nem lesz olyan ijesztő, ha tudod, mikor és hova kell majd menned, amikor megindul a szülés. Érdemes utánajárnod, milyen fájdalomcsillapítási lehetőségek állnak a rendelkezésedre, hogyan tudsz helyesen lélegezni, milyen praktikákkal lehet mérsékelni a vajúdás okozta kellemetlenségeket, illetve mivel számolhatsz akkor, ha orvosi beavatkozásra, pl. császármetszésre kerül sor. Olyan kérdéseken is el kell gondolkoznod, minthogy apás szülést szeretnél-e, vagy valaki mást (akár szakértőt) kérnél fel erre a feladatra, továbbá ajánlatos utánajárnod a gátvédelem, gátmetszés előnyeinek, hátrányainak.

Nem gond az sem, ha nem vagy ennyire alapos, egyeseket az nyugtat meg inkább, hogy a pillanatra bízzák magukat. Ez is egy jó lehetőség lehet, de azért lényeges, hogy tisztában legyél azzal, milyen tünetekkel, jelekkel kell majd kórházba menned (példásul az első összehúzódások még nem feltétlenül adnak erre okot, de a magzatvíz elfolyása már igen).

Gondolj a közeljövőre is

Most még egész biztosan téged is inkább a szülés foglalkoztat (főleg, ha első gyermekedet várod), de legalább ennyi felkészülést kell szánnod a szoptatás, tápszeres etetés és a csecsemőgondozás megismerésére is. Nem kell megijedned, senki sem születik profinak, és idővel nálatok is minden rutin szépen kialakul majd, de az első teendőkkel nem árt, ha már most megismerkedsz! Sokat segít a nyugalom megőrzésében és a napirend kialakításában, ha az otthoni feladataidban kicsit előre tervezel. Főzz meg néhány ételt, töltsd meg a fagyasztót, vagy add le a rendelést előre az egyik szimpatikus étteremben! Keríts sort a nagybevásárlásra, ha muszáj, akkor egy kicsit takaríts, és így tovább, hogy a hazaérkezésetek után ne kelljen ilyesmivel bajlódnod,  és nyugodtan az életetekbe költöző csodának szentelhesd minden figyelmedet. 

A sorozat korábbi cikkeit itt olvashatod el: 

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!