Viszont akkor a legrosszabbak a kilátásaid, ha az anyagi helyzeted sem rendezett
Az összes résztvevőt tekintve, a vizsgált időtartamban 3725 várandósság következett be. Amikor a kutatók elemezni kezdték a nők lakhelyét, akkor azt találták, hogy az alacsony jövedelmű kerületekben élő embereknek 19-21 százalékkal kisebb volt az esélye a gyermekvállalásra. Azok, akik nem „csak” rossz környéken éltek, hanem társadalmilag és gazdaságilag is előnytelen helyzetbe kerültek, 23-35%-kal csökkent eséllyel számolhattak a várandósság tekintetében.
Ez a minta ráadásul akkor is megmaradt, amikor a jómódú és magasan képzett résztvevők éltek kevésbé előnyös, azaz társadalmilag és gazdaságilag is elmaradott területeken. Úgy tűnik tehát, hogy valóban nagyon sokat számít a lakhely, a környék. Nem elég, ha valaki kellően képzett, vagy akár anyagilag megengedheti magának azt, hogy családot alapítson.
„Azt az elképzelést, hogy a szomszédságunk befolyásolja a termékenységünket, még nem vizsgálták mélyrehatóan” – mondta Willis. „A meddőségi kutatások nagyrészt az egyéni tényezőkre összpontosítanak, nem pedig a környezeti tényezőkre. Főleg nem azokra, amik sokkal inkább társadalmilag befolyásolják a várandósságot.” Olvass még a témában
Újra beszélünk, de bárcsak ne tennénk – Amikor rájössz, hogy a legjobb barátnődből már csak egy kínos emlék maradt
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
Az eredményekből kitűnik, hogy ezen a területen is érdekes tanulmányok várnak ránk. A kutatás megerősítette, hogy a lakhelyünk önmagában is nagyon jelentős hatást tud kifejteni a reproduktív egészségünkre.
Következő cikkünkMi a baj a szójával? Ennyire jó hatása lehet rád, és ezek az aggályokNos, elsősorban azt, hogy a Kelet-Ázsiában őshonos szójabab egy olyan hüvelyes, melyet többféle formában is feldolgoznak, így logikus, hogy számos módon fogyaszthatjuk. A teljes szójatermékekre jellemző, hogy kevésbé vannak feldolgozva, ilyen például a szójatej vagy sokak közkedvelt csemegéje, a tofu. A szójatej sokak számára a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






