Vajon mit mutatott az eredmény?
A Bolognai Egyetem kutatója, Gabriele Prati azt modellezte, hogyan változott ugyanazon emberek lelkiállapota az évek alatt a templomba járási szokásaik fényében. Arra jutott, hogy nem látszik tartós, statisztikailag meggyőző kapcsolat a vallási részvétel és a jobb mentális egészség között.
Azaz: attól, hogy valaki rendszeresen jár misére, még nem garantált a magasabb jólléte – de az sem, hogy kevésbé lesz elégedett.

Miért nem működik egyértelmű „védőfaktorként” a templomba járás?
A kutatási eredmények fényében sokkal árnyaltabban érdemes tekinteni a vallás és mentális egészség kapcsolatára. A templomba járás önmagában nem váltja ki a belső egyensúlyt – és nem is feltétlenül vezet oda. Az viszont világos, hogy azok az emberek, akik stabil közösségi kapcsolatokkal rendelkeznek, akiknek az életében rendszeresen jelen van valamilyen önreflexív gyakorlat – legyen az ima, meditáció vagy akár csak egy csendes séta – általában ellenállóbbak a mindennapi stresszel szemben. Olvass még a témában
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint
Te is mindig egyedül eszel ebédszünetben? Egy kutatás szerint ennek meglepő oka lehet
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
A kulcs tehát nem feltétlenül a vallásos keret, hanem a mögötte húzódó emberi igény: kapcsolódni valami nálunk nagyobbhoz, miközben biztonságos közegben élhetjük meg a kérdéseinket, bizonytalanságainkat, vagy épp a hitünket.
Ezért van az is, hogy sokan, akik nem sorolják magukat semmilyen vallási felekezethez, mégis beszámolnak arról, hogy életük kiegyensúlyozottabb, amióta rendszeresen járnak például egy meditációs csoportba, jógára vagy túrázó közösségbe. Ezek a keretek – ha valódi figyelemmel, elfogadással és bizalommal működnek – éppúgy betöltik a „lelki otthon” szerepét, mint egy templomi közösség.
A mentális jóllét nem attól függ, hány szertartáson veszünk részt, hanem attól, mennyire tudunk kapcsolódni – önmagunkhoz, másokhoz, a világ egészéhez. Vallásosnak lenni vagy épp nem lenni: egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. A kérdés az, hogy amit választasz, az valóban épít-e téged!
Következő cikkünkA túlvilág titkai: Mit tartogat az életet követő világ?Az emberiség sokféleképpen tekint a halálra és az azt követő életre, hiszen a különböző társadalmak története és hiedelmei alapvetően meghatározzák az utolsó útra való felkészülés módját. Míg a nyugati világban gyakran a félelem és a bizonytalanság övezi ezt a témát, más kultúrákban a halált az élet természetes részének…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






