A depressziót sosem szabad félvállról venni, sem pedig hagyni, hogy teljesen eluralkodjon rajtunk. Sokszor viszont az is előfordulhat, hogy csak szomorúnak érezzük magunkat, és észre sem vesszük, hogy a tüneteink már rég meghaladták a szimpla rosszkedv határát. Lehetünk úgy depressziósak, hogy mégcsak nem is tudjuk magunkról? A válasz sajnos igen.
A depressziónak eltérő tünetei lehetnek
A depressziós embert nem arról lehet felismerni, hogy mindig szomorúan, kisírt szemekkel járkál az utcán.
Ennek a betegségnek sokszor rejtett jelei vannak, amelyek egy kívülállónak sokszor csak azután tűnnek fel, hogy felhívják rá a figyelmét. Könnyen előfordulhat, hogy két depressziós embernek teljesen más tünetei vannak.
Ott van például Eszter, aki rossz kedvű, álmatlanságban szenved, alig bír enni, nem tud koncentrálni, és annyira elveszettnek érzi magát, hogy életkedve sincs.
Aztán ott van Lilla, aki napi 12 órákat alszik, de mégis hulla fáradt, fizikailag gyenge, és teljesen értéktelennek tartja magát.
Jelentősen eltérő esetek, mégis mindketten komoly depresszióval küzdenek. Épp ezért olyan nehéz meghatározni, pontosan mit érezhet az, akinél megjelenik ez a betegség.
Fokozatosan történik meg
A depresszió kialakulását akár a hajunk növekedéséhez is hasonlíthatjuk.
A szálak napról napra nőnek, egyre hosszabbak, de mi mégsem vesszük észre ezt a változást, hiszen folyamatosan szem előtt vannak a tincsek.
Hasonlóképp történhet meg az, hogy fel sem tűnik, de a hangulatunk fokozatosan elkezd átalakulni, és a magunkról kialakított kép is teljesen máshogy fest.
Aztán egyik napról a másikra visszatekintünk régi, vidám személyiségünkre, és hirtelen rá sem ismerünk arra, aki a tükörből néz vissza ránk.
A változás, ami eddig még csak fel sem tűnt, most már tisztán látszik a szemünk előtt.
Innen már csak egy lépés az, hogy az ismerőseink aggódni kezdjenek, és egyre gyakrabban megemlítsék, mennyire más lett a viselkedünk az utóbbi időben.
Időbeli különbségek is vannak
A depresszió kiszámíthatatlan, és sosem tudjuk keretek közé helyezni. Előfordulhat, hogy a tünetek egymástól eltérő időszakban alakulnak ki, észrevétlenül.
Egyik nap hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy nem vagyunk már olyan energikusak, mint korábban.
Aztán eltelik néhány hét, és úgy érezzük, sokkal ingerlékenyebbek és morcosabbak vagyunk, pedig ez egyáltalán nem volt jellemző ránk. Még csak eszünkbe sem jut, hogy a két, egymástól időben ennyire távol lévő tünet összefügghet.
Pedig nagyon sok esetben ezek fokozatosan, egymást követve jelennek meg az életünkben, mígnem hónapok alatt eljutunk arra a pontra, hogy szinte erőnk sincs felkelni az ágyból – és még csak nem is értjük, mi történt.
Néha ok nélkül leszünk szomorúak
Amikor valami rossz dolog történik az életünkben, elvárjuk, hogy szomorúak legyünk. Valójában az lenne a furcsa, ha nem éreznénk így magunkat.
Épp ezért nem is gondolnánk, hogy akár a depresszió kezdeti lépcsőfokait jelképezheti az az időszak, amiben egyébként érthető, hogy eluralkodik rajtunk a bánat.
Sokszor viszont teljesen ok nélkül válunk elkeseredetté. Egyszerűen csak ülünk az ágy szélén, bámuljuk a falat, és fogalmunk sincs, miért, de legszívesebben csak sírnánk. Mintha valamiféle kongó ürességet éreznénk, ami sehogy sem akar enyhülni.
Hogy is enyhülhetne, ha nem tudjuk, mi váltotta ki! Ezért aztán reménykedünk, hogy valami újdonság segít boldogabbá válni.
Például kapunk egy új munkát, amire régóta vártunk; aztán váratlanul eluralkodik rajtunk az aggodalom, hogy talán nem tudunk beilleszkedni, és hiányozni fognak a régi kollégák. És akkor ismét ugyanabban a hullámvölgyben találjuk magunkat.
Ürességet érezhetünk
Szintén beleeshetünk abba a hibába, hogy elkönyveljük: aki depressziós, az biztosan szomorú. Pedig nagyon sok esetben ez a betegség inkább afféle üresség érzéseként jelenik meg.
Hirtelen elveszítjük az érdeklődésünket még azon hobbik iránt is, amelyeket egykor imádtunk csinálni. Mintha nem éreznénk semmit. Se vidámságot, se elkeseredettséget, se honvágyat, se magányt.
Csak úgy létezünk.
Amikor ráébredünk, hogy talán mindez a depresszió jele, hajlamosak lehetünk ezt eltitkolni mások, sőt, akár saját magunk elől is. Hiszen hiába foglalkoznak annyi helyen ezzel a betegséggel, aki belekerül, gyengeségként élheti meg.
Nem akarja hagyni, hogy ez ellopja a személyiségét, a korábbi érzéseit, sem pedig azt, hogy a barátai másképp tekintsenek rá, ezért állandóan más magyarázatot keres a tünetekre.
Ne féljünk segítséget kérni
Amikor a depresszió lecsap ránk, életünk minden pontjára hatással van, és úgy érezzük, az egész világunk széthullik. Mert nem tudjuk kipihenni magunkat, mert nincs elég motivációnk, és egyszerűen semmi sem tűnik már szórakoztatónak.
Valami hiányzik, de hiába igyekszünk ezt a megfoghatatlan dolgot pótolni, nem sikerül.
Az első lépés az, hogy felismerjük, nem a stressz okozza az elkeseredettségünket, hanem a depresszió. Amennyiben még csak kis mértékben uralkodott el rajtunk, akár saját magunk is leküzdhetjük, vagy baráti segítséget kérhetünk.
Nagyon sokat számít, ha a problémákat kibeszéljük magunkból, és úgy érezhetjük, nem vagyunk egyedül. Ha viszont ez sem okozott enyhülést, ne féljünk szakértőt felkeresni.
Egy pszichológus néhány hónap alatt segíthet kilábalni a hullámvölgyből, és megoldást találni a problémánkra.
