3. Jutalom
Bármit kértem, mindig tennem kellett érte valamit, anyámtól sosem kaptam semmit feltétel nélkül, még szeretetet sem. Még a szerény kis születésnapi ajándékaimért is meg kellett dolgoznom, pl. két hétig én mosogattam az egész családra, ha tortát szerettem volna.
4. Duzzogva
Anyám „fegyvere” mindig a duzzogás volt. Ha valami nem úgy történt, ahogy ő akarta vagy valaki nem az ő kedve szerint viselkedett, akkor sértődötten hallgatott, akár napokig is. Addig, amíg a család kollektíven nem kért tőle bocsánatot.
Ezt a mai napig csinálja, pedig én már 30 vagyok, ő pedig 60, de a „ghostingolása” egyre kevésbé van rám hatással. Ha nem veszi fel a telefont, akkor tőlem duzzoghat hetekig is, már nem érdekel. Olvass még a témában
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
„Ahogy meglátta az eljegyzési képeim, rögtön jött tőle egy üzenet” – Exek, akik túl későn kaptak észbe
„Ne igyál, legyél vékony és szerény, de a tetkó tilos!” – Szegény nőként így vonzz be gazdag férjet
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






