Felköthetik a gatyát a tinik szülei – egy tanulmány szerint

Címlap / Életmód / Család / Felköthetik a gatyát a tinik szülei...

Felköthetik a gatyát a tinik szülei – egy tanulmány szerint

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

… köztük én is. Egyelőre úgy tűnik, valóban jóval egyszerűbb azóta, hogy a kislányom tud járni és beszélni, bár hozzáteszem, az éjszakáink nagyjából mostanában rendeződtek, 5 éves korára. A szülőséggel járó fáradtság, a gyakori aggodalmak, a sok-sok szorongás mindenkit feszélyez és távolról sem könnyű megfelelni az elvárásoknak. Azonban egy újabb tanulmány azt mutatja, hogy jóval nehezebb anyának lenni akkor, mikor a gyermekünk kamasz lesz.

Az Arizonai Állami Egyetemen végzett tanulmányban 2247 anyát kérdeztek meg a gyermeknevelési szokásaikról, a gyermekikhez való viszonyulásokról, továbbá az anyákat általános közérzetükről is kifaggatták. A kutatás során külön kiemelték, hogy a szakértők alapvetően jól képzett, tanult, tájékozott édesanyák válaszaira voltak kíváncsiak. 

Mi lett az eredmény?

A kutatók azt írták, hogy a középiskolai évek minden korábbinál nehezebbnek bizonyultak az anyák számára. Ez volt az az időszak, mikor a gyermekek elkezdtek kísérletezgetni a kockázatvállalással. Ez az anyák számára állandó stresszforrást jelentett. A kamaszok esetében olyan kockázatokról beszélhetünk, mint a drogfogyasztás, az ellenszegülés és a szabályok megszegése, valamint a szexuális élet megkezdése.

Olvass még a témában

Az érettség küszöbén álló gyermekek viselkedése komoly zavart okozott az anyák többségének.

Elutasító érzéseket tapasztaltak saját gyermekükkel szemben, köszönhetően annak, hogy ők sokszor lázadóan léptek fel ellenük, továbbá gyakran rosszkedvűek voltak. Még, ha az anyák tudták is, hogy ez természetes, akkor is rendkívül nehezen dolgozták fel, ami történik és közben viaskodtak a saját lelkiismeretükkel.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!