Stresszes tiniknek stresszes szülei vannak
A tizenévesek anyukái sokszor magányosnak, üresnek és elégedetlennek érezték magukat. Elmondásuk szerint még alacsonyabb anyai önértékeléssel bírtak, mint amit a gyermekeik csecsemőkorában tapasztaltak. Sőt, még az újdonsült szülőknél is jobban stresszeltek!
„Kb. a lányom 10 éves korától kezdve érzem ingerültnek és szomorúnak magamat, mert nem tudom, hogyan segíthetnék neki beilleszkedni az iskolába, vagy miként támogathatnám, hogy megoldja a konfliktusait a barátnőivel” – mondta Samantha McDonald, 40 éves édesanya.
„Mikor mégis próbálom támogatni, akkor ő nem bízik abban, hogy jó tanácsokat adok neki, vagy, hogy egyáltalán meg tudom vigasztani, és ez szívszorító számomra. A karrieremet félretettem, mert mindig anya akartam lenni. Korábban úgy éreztem, kiteljesedtem ebben a szerepben, de manapság nem találom kifizetődőnek, stresszesnek annál inkább” – vallotta be az elkeseredett édesanya. Olvass még a témában
„A balatoni nyaralás nekem minden, csak nem pihenés.” – A láthatatlan munka soha nem ér véget egy nő számára
A futárok Uberje meghódította Budapestet – A csomagszállítás jövőjével keresnek pénzt a fiatalok
TESZT. Melyik a te személyiséged: harcos, gyógyító, vezető vagy menekülő?
Edzés után ráérsz a zuhanyzással? A legnagyobb higiéniai bakik

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






