Egyesek nyitott könyvként olvasnak az emberekben, míg mások megküzdenek az érzelmek kifejezésével és érzékelésével. Szerencsére ez egy olyan területe életünknek, mely könnyen fejleszthető kellő ráhangolódással. Amikor mások megnyílnak előtted, nemcsak az ő lelkük gyógyul, de a tiéd is.
4/5 Egy törődő érintés!
Persze legyen meg a helye és ideje! Egy jól időzített simogatás, vagy ölelés többet jelenthet a másik számára, mint ezer szó. Azért ezt sem kell úton-útfélen osztogatni, hiszen tiszteletben kell tartani azt is, ha valaki nem az az ölelkezős típus. Vannak, akik fokozottan igénylik az emberi érintést, esetükben akár a kommunikációban való megnyílást is eredményezheti. Ennek felismerése és kezelése is egy feladat, hiszen nem mindenkinél működik. Érintéssel együttérzést, szeretetet érzékeltethetünk mások felé, de ez csak akkor hatásos, ha a befogadó fél is igényli.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!