Már megint félve veszed célba a mosdót, mert tudod, hogy égő-csípő fájdalom lesz a vége? Most megtudhatod, milyen hétköznapi trükkökkel védekezhetsz az alattomos húgyúti fertőzések ellen!
Igyál minél több folyadékot!
Ezerfelől hallhattad már, milyen problémákat tud okozni a folyadékhiány.
Leggyakrabban a fejfájást, a lelassult emésztést és az általános közérzet-romlást szokták említeni, pedig a legnyilvánvalóbb, hogy a vízháztartás egyensúlyának felbillenésével a kiválasztásba is hiba csúszik.
A húgyutak egészségéhez elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű folyadék haladjon át a rendszeren – ha ugyanis túl kevés, a szervezeted egyszerűen nem tudja a méreganyagokat „kimosni”, ráadásul a csekélyebb „forgalom” miatt a kórokozók is könnyebben megtelepednek a hólyagban.
Legalább napi másfél-két liter vízre van szüksége a testednek, ám ha eddig ennél sokkal kevesebbet ittál, csak lassanként és fokozatosan emeld a mennyiséget! Citrom- vagy uborkakarikákkal még vonzóbbá teheted a frissítődet.
Irány a megelőzés
A húgyúti fertőzések jelentős hányadát a „rossz helyre” kerülő baktériumok okozzák.
De szerencsére könnyedén megelőzheted a bajt, ha odafigyelsz, hogy soha ne töröld meg magad hátulról előre irányuló mozdulattal. A bélrendszer kórokozói ugyanis sok galibát okozhatnak, ha az intim területeid közelébe kerülnek.
Érdekes, hogy ezt elvileg szinte mindenki megtanulja ugyan gyermekkorban, később mégis sokan megfeledkeznek róla – valószínűleg a sietség miatt, hiszen látszólag senkinek sincs arra ideje, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő pillanatban végiggondolja, mit és merre kell. A higiéniát emellett nedves törlőkendőkkel és a mosdóhasználat utáni tisztálkodással fokozhatod!
Okos fürdőzés
Nincs is kellemesebb, mint egy fárasztó nap után ellazulni egy kád vízben, pezsgőfürdőben vagy épp nyaraláskor a medencében.
Igen ám, de egy ilyen mártózás a húgyúti fertőzések szempontjából bizony veszélyes is lehet! Ha otthoni kádfürdő esetén irritáló vegyületet tartalmazó fürdőszert használsz, vagy hagyod kihűlni a vizet, máris kész a baj. Közfürdőkben pedig ugyebár fennáll a kockázat, hogy valaki mástól gyűjtheted be a kórokozókat.
Igyekezz lehetőség szerint olyan helyet választani a kikapcsolódásra, ahol kevesebben fordulnak meg, illetve amikor kijössz a vízből, zuhanyozz le és azonnal cseréld szárazra a fürdőruhádat – mivel a különböző fazonú és mintájú bikini felsők és alsók variálása most amúgy is divatos, különböző színű bugyikat is bátran bevethetsz.
Vesd be a medveszőlőlevelet!
Ha minden óvintézkedésed ellenére mégis felfázol, a hólyaghurut kezdeti, enyhébb tüneteire vesd be a gyógynövények erejét!
Közülük is a talán az egyik legrégebben használt az orvosi, vagy más néven piros medveszőlő kivonata.
Piros bogyótermése hasonlít ugyan a húgyúti fertőzések megelőzésében népszerű tőzegáfonyáéra, mégsem ezt a részét, hanem a kesernyés levelét használják a hólyagban megtelepedett kórokozók szaporodásának meggátolására, és a gyulladás csökkentésére. A gyógynövény fertőtlenítő, baktériumellenes hatóanyagaival szemben nem alakul ki rezisztencia a szervezetben.
Ráadásul, ha az első tünetek megjelenésekor beveted, már 2-3 napon belül érezni fogod a hatását!
A hálószobában is figyelj!
Anatómiai sajátosságaink miatt a nemi szervek igen közel vannak a húgyútakhoz, így egészségük is összefügg.
Nem véletlenül javasolják az urológusok, hogy együttlét után minél hamarabb keresd fel a mosdót – ezzel ugyanis egyfajta öblítés történik, ami gátolja az esetleges fertőzés létrejöttét. Az úgynevezett „nászutas betegségről” is hallhattál már: a túlságosan aktív szexuális élet miatti hólyaghurutot szokták így nevezni.
A szakemberek arra is fel szokták hívni a figyelmet, hogy a pesszáriumot vagy a spermicidet alkalmazó nőknél nagyobb a húgyúti fertőzés kockázata. Ezért ha könnyen felfázol, hajlamos vagy hólyaghurutra, érdemes más terhesség-megelőzési módszer után nézni.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!