1/6 Mikulásvirág
Ez a különleges, karácsonyi növény gyönyörűen néz ki a lakásban, de a házi kedvencekre nézve kimondottan veszélyes is lehet. Noha közel sem olyan ártalmas, mint például a cicákra nézve a húsvéti liliom, de azért érdemes odafigyelned a kutyusodra, nehogy egyen ebből a növényből. Ugyanis ha sokat fogyaszt belőle, komoly gyomorfájdalmakhoz, sőt, hányáshoz is vezethet az esetükben.
2/6 Különböző emberi ételek
Az édesség, mint például egy szelet csokoládé már önmagában sem tesz jót a kutyák egészségének, ezt valószínűleg te is megtanultad már. De a legnagyobb gondot mégsem az összetevők, hanem sok esetben maga a csomagolás okozza! A legtöbbször ugyanis a kis kedvencek nem vesztegetik az időt a csomagolás leszedésével, és ezzel együtt eszik meg a nasit, ami súlyos problémákat okozhat a gyomrukban.
Ami pedig a további élelmiszereket illeti, ugyancsak veszélyes lehet a kutyákra nézve például a szőlő és a hagyma, így ezeket sem érdemes az asztalon felejteni. Olvass még a témában
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
Te is érzed ezt a belső lassulást? Idén ősszel még határozottabb rajzolom a saját határaimat
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.







