Félsz felvenni a telefont, vagy hívásokat kezdeményezni
Akinek nincs szociális szorongása, a telefonálás egyszerű feladatnak, az elkerülése pedig csak lustaságnak tűnhet. Sokan vannak, akiknek gyakran nincs kedve a telefonáláshoz, vagy nem szeretnek telefonon beszélni, de ami a szorongást ettől megkülönbözteti, az az adrenalin- és kortizolcsúcs, amely a trauma kísérőjelensége.
Míg egy telefonos ételrendelés vagy a bevásárlólista egyeztetése a pároddal semleges élmény lehet, egy váratlan hívás fogadása félelmet kelthet azokban, akik trauma túlélői. Egy ilyen esemény arra a helyzetre emlékeztetheti őket, amikor a szülők vagy gondozók olyan kellemetlen helyzetbe tették őt, amelyből nem volt menekülési útvonala, vagy amikor megsértették a privát szférájukat.
Míg egy telefonos ételrendelés vagy a bevásárlólista egyeztetése a pároddal semleges élmény lehet, egy váratlan hívás fogadása félelmet kelthet azokban, akik trauma túlélői. Egy ilyen esemény arra a helyzetre emlékeztetheti őket, amikor a szülők vagy gondozók olyan kellemetlen helyzetbe tették őt, amelyből nem volt menekülési útvonala, vagy amikor megsértették a privát szférájukat.
Nem tudsz aktívan részt venni csoportos eseményeken
Ez nyilvánvaló szociális szorongásnak tűnik, és néha az is. A szociális szorongás számos formája annak a következménye lehet, hogy kaotikus környezetben nőttünk fel, ahol idegrendszerünk állandóan szétesett, vagy ahol állandóan „résen” kellett lennünk – készen kellett állnunk arra, hogy gondoskodjunk valaki másról, vagy arra, hogy bekövetkezik egy veszekedés. Ennek eredményeként a felnőtt traumát túlélők néha azt tapasztalják, hogy túlzottan stimulálják őket társas események.
Kimerítőek lehetnek azok a helyzetek, ahol várhatóan magas szintű elkötelezettséggel kell jelen lennünk, és úgy érezhetjük, hogy nincs mód lelki szünetre. Ehelyett „kijelentkezünk” ezekből a helyzetekből – úgy, hogy a telefonunkat nézegetjük, kimegyünk a mosdóba egyedül lenni, vagy elhallgatunk.
Kimerítőek lehetnek azok a helyzetek, ahol várhatóan magas szintű elkötelezettséggel kell jelen lennünk, és úgy érezhetjük, hogy nincs mód lelki szünetre. Ehelyett „kijelentkezünk” ezekből a helyzetekből – úgy, hogy a telefonunkat nézegetjük, kimegyünk a mosdóba egyedül lenni, vagy elhallgatunk.
Olvass még a témában
Ha meghatározott helyeken kell ülnöd a szobában vagy egy étteremben
Sok traumát túlélő arról számol be, hogy szívesebben ül háttal a falnak, mint az ajtónak vagy nyitott térnek. Állandó hiperéberségi állapotuk miatt idegrendszerük „készen tartja" őket minden észlelt, még ha logikátlan fenyegetésre is. Az, hogy ott ülnek, ahol megfigyelhetik a helyiséget és a benne lévőket, lecsillapítja az ideges feszültséget, még ha csak pillanatnyilag is.
A cikk folytatódik, lapozz!
