Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Szex a szülés után – 3 tabu, amiről...

Szex a szülés után – 3 tabu, amiről keveset beszélünk

Tejelválasztás

Ha van egy közös gyermeketek, akkor nagy valószínűséggel szexeltetek már – akkor pedig tudnotok kell, hogy az együttlét lehet meghitt, lehet romantikus vagy éppen túlfűtött, de semmiképpen sem olyan, mint ahogy az a lányregényekben le van írva. A szex bizony egy testi aktus, ami hangokkal, testnedvekkel és hasonlókkal jár, ezen semmiféle szégyellnivaló nincs.

4 csillagjegy, akiknél októberben leesik a tantusz

Mégis sok kisgyerekes anyuka érzi kellemetlenül magát, amikor a szülés utáni együttlétek alatt egy új jelenséget tapasztal: a tejelválasztás ugyanis nem csak a baba sírására, de akár a gyönyör hatására is beindulhat. Vannak szoptatós kismamák, akik egyáltalán nem találkoznak ezzel a jelenséggel, és vannak olyanok is, akik minden együttlét során elcsöpögtetnek valamennyi anyatejet.

Fontos tudni, hogy ez teljesen normális, ahogyan az is, hogy vannak férfiak, akik ezt izgatónak – a partnerük számára okozott öröm visszaigazolásának – mások kevésbé vonzónak találják, feszengeni miatta azonban egyik félnek sem érdemes. A szex már csak ilyen, legfeljebb majd lecserélitek utána a lepedőt!

Olvass még a témában

Következő cikkünkHa megvan benne a következő 3 tulajdonság, kudarcra van ítélve a kapcsolatotokAz első találkozások során még nehéz messzemenő következtetéseket levonni egy-egy tulajdonság hatására. Azonban, ha az alábbi vonások különösen jellemzőek rá, akkor érdemes nagyon körültekintőnek és óvatosnak lenned, mert könnyen lehet, hogy a következő csalódás már a küszöbön áll. A magabiztosság egy ideig nagyon vonzó, de…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.