Nyitott kapcsolat, ez lehet a megoldás?
Nem újdonság, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal szabadabb légkör veszi körül azokat, akik hajlamosak egyfajta normaszegésre, ha azzal nem bántank meg másokat, nem nyilvánosan és főleg nem dicsekedve teszik azt. Dániában a házasságban élők 46 százaléka ismerte be, hogy a szentesített kötelék mellett viszonyokat tart fenn. Az érintettek egy része nyitott kapcsolatban él, tehát elismeri, hogy egyikük szexuális igénye (jóval) nagyobb, mint a másiké, és a hiányzó erotikát külső segítséggel pótolják.
Az érintettek elmondása szerint a mély érzelmi kötődés ugyanúgy megmarad ebben az esetben a házastársuk iránt, de a szenvedélyt, az izgalmakat mással tapasztalják meg, s erről a párjuk is tud. Sőt, sok esetben együtt keresnek harmadik-negyedik partnert. A félrelépők másik része pedig épp amiatt tartja kívánatosnak a titkos szexuális együttléteket, mert benne rejlik a lebukás veszélye, s ez a tudat fokozza az izgalmat.
Akárhogy is, az egyre erősödő keresletre bőséges kínálattal reagál a piac. Így tesz a viszony.hu is, amely hatalmas közfelháborodást keltett négy éve, indulása idején. Ám úgy tűnik, ezzel csak még nagyobb hírverésre tett szert az első hazai, párkapcsolatban élőknek szánt diszkrét szerető kereső, amely mottója: nem a házasságok szétbontása a cél, hanem azok megújítása. Ennek kissé ellentmond, hogy az oldal szerkesztői a „Leghíresebb megcsalások” című írásukban olyan ismert emberek félrelépéseiről írnak, mint pl. Ashton Kutcher, Tiger Woods, Bill Clinton, akik számára a viszony minden volt csak nem az aktuális házasságuk megújítása. Az említettek sorából egyébként is kilóg még Woody Allen, aki saját nevelt lányukkal csalta meg feleségét. Olvass még a témában
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
Szex a szülés után: van, hogy a férfi nem kívánja az együttlétet
„Nem tragédia, hanem természetes szelekció” – Nők gondolatai a „férfi magány világjárványról”
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






