22. bejegyzés: Semmi sem fekete-fehér, de minden rosszban van valami jó!

Írta: ,

Vajon léteznek a világban tökéletes dolgok? Kiskoromban mindig mesebeli életről álmodoztam, és teljesen biztos voltam abban, hogy előbb-utóbb meg is fogom teremteni magamnak. Álomkarrier, a szőke herceg, magazinokba illő otthon; tudod, ahogy mindenki elképzeli a jövőjét fiatalon. Bár ha jobban belegondolok, még csak 25 vagyok, ha rákapcsolok, valóra is válthatom az álmaimat – de jelenlegi helyzetemben még jó néhány óceán választ el ettől. Az elmúlt napokban viszont rá kellett jönnöm, hogy nem léteznek "fekete-fehér" dolgok. Csak szürkék. Semmi sem tökéletes; a barátságok, a szerelmi kapcsolatok, de még az a fránya ruha sem, ami a próbafülke tükrében annak tűnt. De talán épp ettől lesznek értékesek ezek a dolgok – és erre egy egészen meglepő dolog ébresztett rá.

Mióta a fővárosban élek, nem volt olyan háziállatom, akivel minden nap, vagy legalábbis hetente többször találkoztam volna. Leszámítva azt az aprócska pókot, amelyik a fürdőszoba sarkában tanyázott, és minden alkalommal a frászt hozta rám, ahogy megpillantottam. Viszont olyan gyorsan futott, hogy sosem sikerült lecsapnom (így legalább megúsztam a sorozatos szerencsétlenséget!?), egy ideje pedig nem is láttam – azóta is azzal nyugtatom magam, hogy a szomszédba költözött, és nem valamelyik szekrény mögött szövögeti ellenem a bosszú hálóját.

A héten viszont volt szerencsém megtapasztalni, milyen érzés felelősségteljes gazdinak lenni, bár csak afféle "próbaidőre". A családom ugyanis rokonlátogatóba utazott néhány napra az ország egyik távolabbi felébe, és az állatmenhelyről megmentett pajtásomat, Hópihét sajnos nem tudták magukkal vinni. Így hát önként jelentkeztem ideiglenes befogadónak, és erre az időre átköltöztettem az albérletembe a kutyust (persze maximális titokban, ugyanis a főbérlőm továbbra sem támogatta a háziállat ötletét) – és ekkor még csak nem is sejtettem, mennyi kalandot hoz az életembe Hópihe.

Kalandok egy négylábúval

Az izgalmak már a vonaton megkezdődtek, ugyanis az első perctől kezdve mindenki minket nézett, én pedig úgy éreztem magam, mintha egy élőszereplős előadás egyik sztárja lennék. Csak fizetés és vastaps nélkül. Hópihe eleinte egész jól tűrte az utat, bár a hámot körülbelül öt percenként próbálta meg leoperálni magáról (ezúttal felkészültem, hiszen még élénken élt bennem az emlék, amikor kiszabadult a pórázból). Kis idővel később azonban rohangálni támadt kedve, mindenkit végigszaglászott, majd egy óvatlan pillanatban ellopta a szomszéd ülésen utazó lány sütijét. Ekkor jöttem rá, hogy az a gondolatom, miszerint az elkövetkező egy hétben a kanapén pihengetünk majd nyugodtan és csendben Hópihével, valószínűleg az elképzelés szintjén marad.

Miután beléptünk az albérlet ajtaján, azt gondoltam, a nehezén túl vagyunk – persze szokás szerint tévedtem. Hópihének ugyanis azonnal megtetszett a lakás, és miután lecsatoltam róla a hámot, sáros tappancsokkal futott két kört a nappali szőnyegen, amit indulás előtt elfelejtettem felhajtani. Tudtam, hogy valami kiment a fejemből! Kár, hogy mindig utólag jutnak eszembe ezek a dolgok... Szerencsére a nap további része egész nyugodtan telt, legalábbis azután, hogy megetettem a kutyust, tettünk egy sétát a környéken, és visszatértünk a lakásba. Hópihe elaludt, és csendben maradt... egészen az éjszaka közepéig.

Hajnali 2-kor az "ugatás szimfóniájára" riadtam fel, és egy pillanatra még mérges is lettem, amiért a szomszéd ennyire nem figyel a kutyájára. Aztán beugrott: ez a szomszéd ezúttal én vagyok, a hangoskodás elkövetője pedig az ágyam mellett csahol vidáman.

Pajti, muszáj aludnom, én holnap dolgozom – szólítottam meg, de ez úgy tűnik nem igazán volt kedvére, mert amint lehunytam a szemem, folytatta az ugatást.

Hajnali 4 felé aztán túl voltunk egy sétán, egy etetésen, és végre kidőlt – rólam nem is beszélve. Talán mondanom sem kell, de reggel kábé olyan nehéz volt kimásznom az ágyból, mintha minimum futóhomokban feküdtem volna. Hópihe viszont az igazak álmát aludta a kanapén (annak ellenére, hogy a földre pakoltam neki egy tucat párnát és egy plédet), én pedig legalább ötvenszer elmondtam magamban, milyen szívesen helyet cserélnék vele most.

Egy jó barát a „bajban”

A nap csigalassúsággal telt el, és nem sokat segített a helyzetemen, hogy mindenki azt kérdezgette: "beteg vagy?". Egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy ráteszek egy lapáttal, és kiíratom magam a hétre, de aztán beugrott, hogy talán nem a karácsony előtti időszakot kéne erre kiválasztanom, hiszen egyelőre nincs 6 számjegyű fizetésem. Kicsit kedvtelenül, és nagyon is fáradtan léptem át az ajtóm küszöbét, aztán kaptam egy aprócska sokkot. Egy pillanatra azt hittem, lemaradtam a hírekről, és egy óriási hurrikán söpört át pont azon az utcán, amelyikben én lakom; a nappaliban ugyanis minden mozdítható holmi a földön hevert. Már-már csodával határos, hogy semmi sem tört el.

A pillanatnyi mérgem azonban egy perc alatt tovaszállt, Hópihe ugyanis csillogó szemekkel és határtalan boldogsággal rohant oda hozzám. Őszintén szólva nem is emlékszem, mikor örült valaki utoljára ennyire annak, hogy viszont láthat. Lehet, hogy soha? Úgyhogy beáldoztam a délutánomat, összegyűjtöttem minden maradék erőmet, és kimentem Hópihével játszani a Városligetbe. Rövidesen Bence is csatlakozott hozzánk, hiszen imádja az állatokat, és amikor tudomást szerzett a vendégemről, ragaszkodott hozzá, hogy találkozhasson vele. Ezt pedig olyannyira komolyan gondolta, hogy még a rendrakásból is kivette a részét.

Szerinted mit csináljak, hogy Hópihe ne változzon át Hulkká, amíg a melóban vagyok, és rombolja szét a berendezést? – kérdeztem tőle, miközben a könyveimet pakoltam vissza a polcra.
Az a baj, hogy éjszaka kipiheni magát, napközben meg túlteng benne az energia.
– Éjszaka kipiheni magát? Hát tegnap este nem volt éppen nyugodt hangulatában, az biztos.
– Akkor van egy ötletem. Majd én vigyázok rá, amíg dolgozol
– ajánlotta fel Bence.
Oké, és melyik klónod megy be helyetted a melóba?

Bence azonban ragaszkodott hozzá, már csak azért is, mert az ő munkahelye azok közé tartozott, ahová be lehet vinni a háziállatokat is. Ezzel megoldódott az éjszakai virrasztás problémája is: mert bár aznap este a történelem ismételte önmagát, a következőn Hópihe úgy aludt, mint egy csecsemő. Persze ettől függetlenül reggelente kénytelen voltam korán kelni, hiszen egy sétát mindenképpen be kellett iktatunk indulás előtt. Mire közeledett a hétvége, minden gazdira csodálattal néztem. Felkelnek sokkal korábban, csak hogy sétálni vigyék a kutyájukat. Gondoskodnak arról, hogy minden rendben menjen, míg ők haza nem érnek. Rendet raknak, ha esetleg csatatérré változtatnák a lakást. És akkor még ott vannak az oltások, az orvosi vizsgálatok, és az a kismillió feladat, ami a rájuk szakad egy kisállat tartása során.

De megéri. Mert közben ott van egy élőlény, aki minden más személynél jobb barátoddá válik, aki garantáltan nem adja tovább a titkaidat, sosem tenne neked keresztbe, és épp a hallgatásával adja a legjobb tanácsokat. Őszinte szeretettel üdvözöl az ajtón belépve, és minden lelki problémán képes átlendíteni, ha csak néhány percre is. És ez az, ami ráébresztett, hogy semmi sem fekete-fehér. Még egy kutya tartása sem: egyszerre nehéz, ugyanakkor csodálatos, de határozottan nem tökéletes – ahogy a jövőről oly gyakran alkotott képünk sem.

"Álomkarrier, a szőke herceg, magazinokba illő otthon" – ha közelebbről megnézzük, mind tele van nehézségekkel és áldozatokkal.

Egy csillagokig ívelő karrier magába foglalja a kemény munkát, a többszörös túlórát, és azt, hogy bizony időnként le kell mondanod a szórakozásról. A szőke hercegre várni kell, hiszen épp a korábbi rossz (vagy éppen jó) tapasztalatoknak köszönhetően állunk készen arra, hogy valakivel végleg összekössük az életünket. De még a csillogó otthonban is ott van a fáradságos munka, a tervezgetés nehézségei.

Mi van, ha épp ezért tudjuk értékelni annyira, amikor megkapjuk az álomlehetőséget, megismerkedünk egy különleges férfival, beköltözünk egy klassz albérletbe (vagy akár a saját házunkba)? Talán nem is baj, hogy semmi sem tökéletes. Lehet, hogy az élet úgy túlságosan unalmas és egyhangú lenne. És ha tényleg minden egy kicsit szürke, akkor az csak egy dolgot jelenthet biztosan: még a rossz dolgokban is van legalább egy aprócska jó, az egyetlen feladatunk pedig az, hogy megtaláljuk, micsoda.

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…