6 étel, amit felejts el, ha ma este huncutkodni akarsz

Írta: ,

Szinte már kész regények szólnak arról, hogy egy pásztoróra előtt mivel érdemes jóllaknod. Most azonban nem a vágyfokozók listája következik, hanem éppen annak ellenkezője: olyan ételek, amelyektől alábbhagy az összebújási kedv.

Tejcsoki

1/6 Tejcsoki

Noha korábban számtalanszor olvashattál arról, hogy a csoki afrodiziákumnak, tehát vágyfokozónak számít, nagy általánosságban inkább ennek ellenkezője igaz.

Mégpedig azért, mert kizárólag a 70%-nál nagyobb kakaótartalmú étcsokoládé válik hasznodra a hálószobában, az összes többi tompává tesz a cukorlöket miatt, továbbá nem biztosít „ledolgozható”, hasznos kalóriákat.


Étre igaz, tejre nem: 5 tudományos érv a csokievés mellett


Ahelyett tehát, hogy a kedvenc mogyorós tejtábládra voksolnál, próbálj ki valami különlegesebbet, amikor pajzán terveid vannak éjszakára!

Az étcsoki titka egyébként a rengeteg természetes antioxidáns és a stresszcsökkentő L-triptofán.

Hot-dog

2/6 Hot-dog

A könnyen elkészíthető, mégis laktató amerikai csemege a formája miatt ugyan kifejezetten erotikusnak tűnhet, hasonlóan egészségtelen ételek kíséretében érdemben hozzájárul a nemi szervek vérellátásának csökkenéséhez.

A benne található rengeteg telített zsírsav meszesedést idéz elő az artériákban, amitől megnehezül az izgalmi állapot elérése, továbbá az orgazmus átélése.

Ennek a mintájára általánosságban elmondható, hogy minden feldolgozott élelmiszer negatívan hat a szexuális életre, hiszen hasznos tápanyagok helyett csupán adalékok vannak benne.

Ha hot-doggal laksz jól, nem virgonc leszel, hanem nyomott és álmos.

Borsmenta

3/6 Borsmenta

Bár a mentolos rágó jó ötletnek tűnhet a légyott előtt, a növényben lévő hatóanyagok sajnos csökkentik a férfiak tesztoszteronszintjét, így gátat szabnak a vágynak.

Szakértők szerint a káros hatáshoz tényleg elég lehet a rágógumi, nem kell nyers leveleket rágcsálni.

Még kellemetlenebb lehet a rövid távon jelentkező gázosító hatás: a mentol sokakat böfögtet, ezen nincs mit szépíteni.

A borsmenta tehát nagyszerű gyógynövény, amely a segítségedre lehet egy csomó emésztőrendszeri probléma leküzdésében, ám szex előtt inkább hanyagold, és válassz valami mást helyette!

Sült krumpli

4/6 Sült krumpli

Az otthon, kevés vagy nulla zsiradékkal készült sült krumplival az égvilágon semmi probléma – de a legtöbben nem ilyet fogyasztanak.

A feldolgozott élelmiszerek szexuális életre gyakorolt negatív hatásáról már a hot-dognál esett ugyan szó, ám a ropogós hasábok még tovább képesek fokozni a hátrányokat.

Ha rossz minőségű, állott zsiradékban készültek, valószínűleg rögtön emésztési problémáid lesznek tőle.

Erre tesz rá még egy lapáttal a magas sótartalom, ami a folyadékháztartás felborulásával, illetve a szív- és érrendszeri kockázat növelésével árnyalja az összképet.

Brokkoli

5/6 Brokkoli

A brokkoli az egyik legismertebb gázképző zöldség, ami egyébként nagyszerű fegyver a tavaszi méregtelenítés időszakában, ám valószínűleg pont nem vágysz galamberegetésre a reménybeli együttlét alkalmával.

Hosszú távon, a randimentes napokon azonban tényleg érdemes enned belőle, mert a brokkoliban olyan kénszármazék és indol-3-karbinol is van, ami hozzájárul a szervezet hormonális egyensúlyának megőrzéséhez.

Vörös hús

6/6 Vörös hús

Szervezeted egyéni jellemzőitől függ, hogy miként reagál a vörös húsra.

Vannak, akikre kifejezetten jó a hatása, hiszen vastartalmának köszönhetően javítja a szexualitás szempontjából is fontos szövetek oxigénellátását.

Másoknál viszont – akik hajlamosak az emésztési gondokra – ólmos fáradtságot vagy éppen hasfájást idézhet elő, s egy sorsdöntő találkozó előtt egyik sem kifejezetten előny. 

Figyelj a jelekre, mert csak így mérheted fel, mivel érdemes jóllaknod az akciót megelőzően!