Ikerláng szerelmek – Te hallottál már róluk?

Írta: ,

Te hallottál már az ikerlángról? Az a fajta szerelem, amiről azt mondják, hogy az égig repít, és a mélybe taszít egyszerre. Ami annyira intenzív és vibráló, hogy egyszerűen nem tudod kiverni a fejedből, még évek távlatából sem. Ritka, hogy valaki rátaláljon a saját ikerlángjára, de azok a szerencsés emberek, akikkel ez megtörtént, harmonikus, boldog, és semmihez sem fogható kapcsolatként írják le őket. Most megtudhatod, pontosan milyen ez a szerelem, és miről ismerheted fel a másik feledet.

Úgy tartják, hogy születésünk előtt mindenkinek volt egy úgynevezett iker lelke; valaki, aki tökéletesen kiegészít, és mindennél erősebben kapcsolódik hozzád.

Mióta kettészakadtatok, újabb és újabb reinkarnációkat és emberi élményeket éltek át, hogy mikor ismét rátaláltok egymásra, készen álljatok az igazi, mindent elsöprő kapcsolatotokra.

Az összes korábbi szerelem pedig felkészít arra, hogy bölcsebbek és tapasztaltabb legyetek a találkozás pillanatában, és végül örökké együtt tudjatok maradni. De ne gondold, hogy csak fél lelked van, és a másik része egy számodra még ismeretlen személynél van - valójában minden iker teljes, de együttesen sokkal erősebbé tudnak válni.

Ismered azt az érzést, amikor találkozol valakivel, és teljesen egy hullámhosszra kerültök? Annyira jól kijöttök egymással, hogy szinte biztos vagy benne: megtaláltad a lelki társad!

Egy ősi bölcsesség szerint ennek az az oka, hogy lelkünk egy csoportban "született meg", másokkal együtt. Akik ott voltak veled, a lelki társaiddá váltak; ők segítenek neked a fejlődésben, és hihetetlenül erős kapocs van köztetek.

Természetesen nem csak a párod lehet ez a személy: a testvéreid, szüleid, vagy a legjobb barátaid között is rájuk találhatsz.

Az ikerlángot viszont nem szabad összekeverni velük, hiszen ő az a lélek, akivel egyek voltatok, de valamiért különváltatok.