Az oltár előtt nem volt bennem bizonytalanság – Interjú Cseh Lacival és feleségével

Cseh László úszó decemberben ünnepli 30. születésnapját, tavaly edzőt és egyesületet váltott, tíz év után idén nyáron ismét világbajnok lett, majd néhány héttel később feleségül vette párját, Diát. Az újdonsült házasokat kérdeztük az első találkozásról, a nagy döntésről és a mindennapokról.

Laci és Dia jól összeszokott párosként mozog a címlapfotózáson. Azt ugyan nem mondhatnánk, hogy Laci ebben a szerepben is lubickol, mint hal a vízben, de engedelmesen bújik bele az ingbe és a zakóba, igaz, a selyemsálat kicsit soknak érzi és megvétózza. „Így is túlöltözött lesz ahhoz képest, ahogy általában a szurkolók láthatják” – mondja nevetve Dia, aki kezdeti zavarát leküzdve úgy mosolyog a kamerába, akár egy igazi profi.

Úgy tűnik, távol áll tőled a stressz. Mégis mikor izgultál jobban, a vb-rajt előtt, vagy az oltárnál?

Laci: Természetesen azért én is szoktam izgulni, ezt nem lehet teljesen kizárni. A vb-n volt olyan pillanat, amikor olyan izgalom kezdett eluralkodni rajtam, amely már nem szerencsés a verseny szempontjából. De ezt az edzőmmel képesek voltunk kezelni, és vissza tudtuk nyomni egy olyan szintre, amely viszont szükséges ahhoz, hogy jól szerepeljek. Aztán mire a rajtkőre léptem, már teljesen nyugodt voltam. Az oltár előtt nem izgultam. Az inkább a filmekben szokott előfordulni, hogy a vőlegény vagy a menyasszony meggondolja magát. Amikor én elhatároztam, hogy házasodjunk meg, akkor ezt komolyan is gondoltam, tehát nem volt már bennem bizonytalanság.

Szokatlan érzés, hogy az emberek most Cseh Laci feleségére is kíváncsiak?

Dia: Annyira azért nem vagyok középpontban, de persze furcsa volt az a figyelem, amely rám irányult az utóbbi időben. De azt hiszem, ez csak az újdonság varázsa, hiszen Laci egyébként nem igazán szokott a magánéletéről beszélni, most pedig a nyilvánosság előtt is bejelentette, hogy összeházasodtunk. Ez a figyelem tehát inkább Laci hírnevének szól. 

Akkor nem fogunk minden héten viszontlátni valamelyik újság címlapján?

Dia: Remélem, ha viszontlátnának az olvasók, az azért lenne, mert valamilyen kiemelkedő kutatói munkát végeznék, vagy valamilyen jótékonysági akcióban vennék részt, nem pedig csak azért, hogy együtt szerepeljünk.

Kijelenthetjük, hogy számotokra valóban a sport és az uszoda körül forog a világ, hiszen még egymást is az uszodában ismertétek meg. 

Laci: Igen, az uszodában ismerkedtünk meg, méghozzá a magyar bajnokságon, ahol Dia kísérte a versenyzőket a rajthoz és az eredményhirdetéshez, illetve ő adta át az érmeket. Én akkor figyeltem fel rá, és el is kértem a telefonszámát.

Szerelem volt első látásra?

Dia: Nekem annyiban könnyebb dolgom volt, hogy már láttam korábban Lacit a tévében, édesapámmal évek óta néztük őt a versenyeken, nyomon követtük a sikereit. Tehát már akkor nagy rajongója voltam.

De nem igazán szeretem azt a kifejezést, hogy szerelem első látásra. Számomra Laci szerénységét ismerve inkább az volt meglepő, hogy egyszerűen csak odajött hozzám, mert meg akart ismerkedni velem.

Fotó: Rózsa Erika

És ennek már nyolc éve. Miért éppen most jött a gondolat, hogy összeházasodjatok? 

Laci: Jó munkához idő kell! De a viccet félretéve, azt hiszem, most jutottunk el odáig, hogy mind a ketten készen álltunk erre a lépésre.

Dia: Mindig zajlottak az események, Lacinak jöttek a versenyek és a megmérettetések. Eltelt két év, négy év, hat év, de volt egy folyamata a kapcsolatunknak, így nem éreztünk olyasfajta kényszert, hogy össze kellene házasodnunk, és ezt nem is kértük számon a másikon. Egyszerűen csak boldogan éltük a mindennapokat, aztán végül Laci mégis elhatározta magát.

Letérdelt eléd, és megkérte a kezed?

Dia: Igen, a klasszikus lánykérés volt.

Azt viszont nem áruljátok el senkinek, hogy hol voltatok nászúton. Csupán annyit lehet tudni, hogy tengerparton. 

Laci: Természetesen vízparton voltunk, ugyanis mindketten nagyon élvezzük a víz közelségét és a napozást.

Pedig azt gondolhatnánk, hogy ha valamit, akkor a vizet nem akarod látni, amikor éppen pihensz.

Laci: Én tényleg nagyon szeretem a vizet, nekem ez a lételemem. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg már nem is úsznék. Ezt a víz szeretete nélkül nem lehet csinálni.

A teljes cikket a Családi Lap 2015 novemberi számában olvashatod el!

 

Szerző: Iliás-Nagy Katalin