5 jel, hogy alárendelt vagy a párkapcsolatodban

Írta: ,

Ha hihetünk a romantikus filmeknek, szappanoperáknak és daloknak, akkor szeretni valakit annyit tesz, hogy az illető általában fontosabb számunkra, mint saját magunk, vagy akár az életünk. Pszichológus szakértők szerint azonban ez a megfogalmazás sokkal inkább illik a társfüggőségre, mely során az egyik fél alárendelt szerepet tölt be a párkapcsolatban. Íme néhány árulkodó jel, melyre érdemes odafigyelned!

1/5 Túl sok kompromisszum

A kompromisszumok a kapcsolatok velejárói, és rendkívül fontosak a békés együttéléshez. Egy szerelmi viszonyban azonban mindkét félnek áldozatokat kell hoznia. Ezzel szemben egy kapcsolatfüggő nem igazán képes nemet mondani párjának és érvényesíteni a saját akaratát.

Helyette inkább elnyomja saját vágyait annak érdekében, hogy megőrizze a békét a kapcsolatban és elkerülje a konfliktust. Ha mégis kiáll magáért, később bűntudatot érez, és retteg attól, hogy elhagyják emiatt.

A folyamat odáig vezethet, hogy az illető képtelen független lényként viselkedni, elveszíti önállóságát, és inkább egy rossz kapcsolatban marad, ahelyett, hogy megpróbálna változtatni helyzetén.

A másik határozza meg az érdeklődési körödet Kép forrása: urbanoutfitters.com

2/5 A másik határozza meg az érdeklődési körödet

Régen állandóan festettél vagy fotóztál, amikor egyedül voltál, de mostanában inkább focimeccsekre vagy falmászásra jársz, mert a párod ezeket a tevékenységeket kedveli? Az említett eset klasszikus alárendelt szerepre utal.

Vannak, akik kaméleonként viselkednek a kapcsolataikban, vagyis partnerünk preferenciái mentén változtatják érdeklődési körüket, hobbijukat. Bár fontos, hogy pároddal legyenek közös dolgaitok, nem kell feltétlenül mindig mindent együtt csinálnotok.

Ügyeljetek arra, hogy kellő mennyiségű és minőségű időt töltsetek együtt, de közben őrizzétek meg az önállóságotokat is! Egy jó kapcsolat alapja, hogy a feleknek van saját életük, és időnként nem félnek külön programokat szervezni.

Elhanyagolod a barátaidat Kép forrása: birthdaywishes.expert

3/5 Elhanyagolod a barátaidat

Mikor voltál utoljára úgy szórakozni a barátaiddal, hogy a párod nem volt jelen? Ha nem tudod felidézni, akkor lehet, hogy ideje változtatni ezen! Ahogyan az önálló hobbi, úgy a saját baráti társaság megőrzése is rendkívül fontos. Az alárendelt szerep egyik jellemzője, hogy az illető szinte teljesen átadja magát a kapcsolatnak, és közben elfeledkezik régi életéről. Ha ünnepekkor mindig az ő családjához mentek át, a péntek estéket pedig rendszeresen az ő barátaival töltitek, akkor ennek előbb-utóbb a saját társasági életed láthatja kárát.

A barátok figyelmet és törődést igényelnek, nem teheted csak úgy félre őket, hogy aztán ismét igényt tarts a támogatásukra, ha mégis összeveszel a pároddal! Tanulj meg olykor nemet is mondani a pasidnak, és alkalomadtán tölts egy kis időt a barátnőkkel is!

A saját problémáid kevésbé fontosak Kép forrása: ilovemylsi.com

4/5 A saját problémáid kevésbé fontosak

Állandóan a másik érzelmei miatt aggódsz? Úgy érzed, felelős vagy a viselkedéséért?

A társfüggőség egyik jellemzője, hogy a kapcsolat kizárólag a másik problémái körül forog, az ő érzelmi élete van a középpontban.

Ilyenkor a másik hangulata határozza meg, mi hogyan érezzük magunkat, miközben a saját gondjainkat háttérbe szorítjuk.

A kapcsolattól függ az önbecsülésed Kép forrása: bloglovin.com

5/5 A kapcsolattól függ az önbecsülésed

Az alárendelt önbecsülése a kapcsolatának függvénye. Ilyenkor az illető úgy érzi, hogy csakis akkor ér valamit, ha képes fenntartani a szerelmi viszonyt.

Ha egyedül megy valahova, az a téves elképzelés él benne, hogy mások ítélkeznek felette. Annyira függ a párjától, hogy úgy érzi, az ő szeretete teszi értékessé.

Ekkor azonban már nem valaki mellett, hanem valakiért éli az életét, ami hosszú távon boldogtalansághoz vezet.