7 tényező, ami segít megállapítani, mennyire okos a kutyusod

Írta: ,

Minden kutya különleges, ebben az állításban nem is kételkedünk. Azonban tény, hogy míg egyes kutyusok kiemelkedő intelligenciával rendelkeznek, addig akadnak olyanok is, akik nem feltétlenül tanulnak gyorsan (vagy maradandóan). Néhány módszer segítségével viszont te is kiderítheted, a kis kedvenced a kettő közül melyik csoportba tartozik!

Szinte minden kutyának meg lehet tanítani az alapszintű parancsokat (fekszik, ül, pacsi), azonban az igazán okos ebek arra is emlékeznek, amelyeket évekkel ezelőtt tanultak tőled, és már régóta nem használtatok.

Például, ha kölyökként megmutattad neki, hogyan kell parancsszóra hátrafelé sétálni vagy a földön forogni, és egy évvel később (gyakorlás nélkül) is emlékszik rá, az azt jelenti, hogy rendkívül kiemelkedő tehetséggel rendelkezik a kis kedvenced!

Ráadásul nem semmi memóriával, hiszen még mi, emberek is elfeledkezünk arról, ami egy éve történt.

Az okos kutyák nagyon jól megoldják a fejtörőket.

Ma már boltokban lehet kapni olyan játékokat, amelyek során a kutyának kell kiszabadítania a nasit a dobozkából (például megfelelő irányba kell fordítani vagy rázni), és csak utána tudja megenni a bele rejtett ételt.

Ha a te kis kedvenced is nagyon ügyes a játékokban, és amikor elrejtesz neki egy kis finomságot valahová, gyorsan megtalálja és kiszedi őket onnan, akkor gratulálunk, mert tényleg nagyon okos a kutyusod!