Ezt jelenti a nagyi egy családnak

Írta: ,

A jó nagyi olyan, mint egy tündér a mesékben, mint a jóságos tündér keresztanya. Bölcs és segítőkész, tanító, példamutató, mindig tudja, hogy milyen határokat szabad és kell átlépni, ahogy azt is tudja, hogy melyeket kell biztosan betartani. A nagymama véd és óv, az élet fogócskájában ő a menedék. Ő a család lelkiismerete. Bátorságot ad. A nagymama a mesélő, akinek tapasztalatai által a múltba tekinthetünk, és megélhetjük azt; megismerhetjük szüleinket.

A nagyi jól főz

1/5 A nagyi jól főz

A mi fejünkben az van – hiszen mindenhol ezt halljuk –, hogy a nagyi jól főz és süt. Pedig ugyanazt rakja a sütibe, ételbe, mint az anya.

Attól más a nagyi főztje, hogy kicsit másképp tálal, mint az anyák. Nyugodtabban, mosolygósabban, hiszen ünnep neki, ha az unokák nála vannak, nem hétköznapi rutin.

A főzésben van, a tálalásnál nincs rutin. A nagymamánál mindig van választási lehetőség. Sokak számára a nagymama maga az étel.

A nagyitól tanult főzési trükkök mindig érdekesebbek, hiszen „interaktív”. Azért sokkal érdekesebb, mert rögtön kipróbálhatjuk a tanultakat, és le is arathatjuk érte a dicséretet.

A nagyi tanító

2/5 A nagyi tanító

A jó nagyi a legritkább esetben tör pálcát az unoka feje felett. Nem az ítélkezés fontos számára, hanem a megoldás.

A szülőknél befolyása van, hiszen a nagyi a szülő „főnöke”, az ő szava, indoklásai mérvadók. Ezzel megtanítja mind a szülőket, mind az unokákat arra, hogyan kell kezelni a problémákat.

A régi időkről való közös elmélkedés, mesélés által egy másik korba tekinthet bele az unoka.

Érzékeli, hogy mennyit változott a világ, eközben érzékeli azt is, hogy mik azok az értékek, erkölcsi normák melyek maradandóak, az ő életére is vonatkoznak.

Megtanít arra, hogyan kell látni a világot, gondolataink milyen irányt vegyenek, ezáltal arra, hogyan foglaljuk el magunkat – értelmes gondolatoktól vezérelve.

A nagyi a méltóság

3/5 A nagyi a méltóság

Nem csak tapasztalatai, az évek munkája által tiszteljük. A nagyi az, aki nem érzi „méltóságon alulinak”, tiszteletrombolónak a szeretet kimutatását.

Épp ezzel válik „bizalmassá”, ez pedig tisztelet szül. A nagyikat inkább a szeretet vezérli, ha unokájáról a családról van szó, mint az életet megakasztó elvek.

A nagyi „furcsán” következetes, mert teljesen más szemszögből látja a világot, más „szemüvegen” keresztül nézi azt, az abban élő unokáit.

Rendszert lát, a család mozgatóerőit, szeretet által. Éppen ezért a nagyinak elhiszünk mindent.

A nagyi a tisztelet

4/5 A nagyi a tisztelet

Nem csak a nagyit tiszteljük, hanem ő is tisztel minket. Tudja, hogy mi az élet értéke.

Ez abból fakad, hogy kevesebb ideje van mindenre az életkoránál fogva, kevesebb ideje van szeretni, így tudja, hogy mivel érdemes és mivel nem érdemes foglalkozni, vesződni – nem veszik el a részletekben.

A nagyi, bárhol is intéz ügyet, azt tisztelettel teszi, hiszen tudja, hogy mi a munka, mi annak az értéke.

Tudja, hogy minden embernek megvan a maga baja, nincs joga ítélkezni senki felett, hiszen az élet – az övé is – „kacifántos”, kiszámíthatatlan.

Tudja azt, hogy a tisztelet tiszteletet szül.

Nagyi, hiányzol!

5/5 Nagyi, hiányzol!

Azok, akik sok időt töltöttek, töltenek nagymamájukkal, tudják, hogy a nagyi az anyák tökéletesebb „verziója”. A nagyi attól ilyen jó anya, hogy már látja a hibákat, amiket elkövetett.

A nagyi mindenki közös tapasztalata, szíve. A fiataloknak egy érthető példa: ő a szerver, ami miatt működik a levelező rendszered – kommunikáció -, ahonnan elő tudod bányászni a szükséges adatot szükség esetén.

A nagymama nélküliség maga a szegénység, hiszen nincs mód tanulni tőle, élvezni kitüntető figyelmét. Ne essen kétségbe az sem, akinek nincs nagymamája. Vannak idős nénik, akik szívesen lennének „pótnagyik”

Egy idézet egy cikkből: „Az antropológusok régóta gondolkodnak azon, hogy milyen evolúciós haszna van annak, hogy a nők még évtizedekig élnek, miután már nem fogamzóképesek.”

Kedves antropológusok! Ezen tényleg gondolkozni kell? A nagyi szerepe a szeretet. Ez tartja őket életben.